Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Örököltem egy autót, amire a teljes 2026. évre be van fizetve a kgfb díja - még az örökhagyó nevén. Online megkötöttem a kgfb-t a saját nevemre egy héttel a hagyatéki végzés jogerőre emelkedését követően és az új biztosító az éves díj mellé hozzácsapott még kb tízezer forintos fedezetlenségi díjat is. Annyit kell befizetnem.
Tehát most ott tartunk hogy arra a kocsira decemberben be lett fizetve egyszer a teljes 2026-os díj. Most be kell fizetnem még egyszer egy teljes éves díjat, pedig már több mint négy hónap eltelt ebből az évből. Búnuszként még egy tízes ugrik fedezetlenség címszóval, pedig összességében duplán fizetünk erre az évre. Igaz, két külön biztosítónak.
Kérem segítsen megérteni a szitációt, mert ezt nagyon nem értem. Illetve írja meg kérem, hogy tudok-e ezekbő költségekből valamit faragni, vagy visszatérítést kérni?
Köszönettel.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás legkésőbb a hagyatéki eljárás jogerőre emelkedésétől számított 30. napig tartható hatályban a díjfizetéssel; ha éltek ezzel a lehetőséggel, akkor az örökösnek ennyi idő áll rendelkezésére, hogy megkösse az új kgfb-t. Amennyiben ezen a határidőn belül maradtak és az elhunyt nevén lévő biztosítás díjrendezett volt, akkor nem indokolt a fedezetlenségi díj.
Ebben az esetben tájékoztatni kell a biztosítót, melyik nappal kérik a régi biztosítás törlését. A régi biztosításból időarányosan vissza kell járnia a már előre befizetett díjnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1001 - 1020 / 2933Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot a biztosító ügyfélszolgálatával és velük egyeztessen a problémáról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító köteles a bejelentéstől számított 5 napon belül a helyszínen megvizsgálni a történteket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A regresszálás azt jelenti, hogy a biztosító visszakövetelheti Önön, vagyis a kár okozóján a kifizetett kárösszeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha Önnek nincs lakásbiztosítása, amire rendezni lehetne a felelősségi kárt, akkor a szomszédok biztosítója visszakövetelheti Öntől a részükre kifizetett kárösszeget.

Korábban sérült és javított elemeknél a biztosító avultat, így a megállapított avulás mértékével (amit a kárfelvételi jegyzőkönyvben rögzítenie kell) csökkentheti a kártérítés összegét. Teljes elutasítás ilyen esetekben akkor indokolt, ha a korábban sérült elemet vagy elemeket nem javították ki, vagy szakszerűtlenül történt a javítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjárművet bérbe adó vállalkozástól kell kérni, hogy az utazás időszakára kössön határozott idejű casco biztosítást, aminek a díját a bérbevevő plusz költségként rendezi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sem a társasház, sem a lakás biztosítása nem fedezi ezt a kárt.
Lakásbiztosítást egyébként bárki köthet egy ingatlanra, akinek érdekében áll annak védelme, ezért a kártérítésnél sem számít az, hogy nem Ön lakik a lakásban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a sérült rész javítási költségeire ad ajánlatot. Ha nem indokolt a tető teljes cseréje, akkor azt nem fedezi a lakásbiztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, üzembentartó-váltás esetén az új üzembentartó bonus fokozata érvényesül a gépjárművön, tehát ha az Ön fokozata A0, akkor ebbe lenne átsorolva a jármű is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Visszkeresetet a biztosító lakcím változás miatt nem alkalmazhat, a díja módosulhat évfordulóval.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azt, hogy a sofőrnek van-e casco biztosítása, csak a sofőrtől tudja megtudakolni. Emellett az is számít, hogy pontosan milyen biztosítása van, tartalmaz-e balesetbiztosítás kiegészítő fedezetet, a személyi sérülésre vagy halálra ugyanis csak az fizethet kártérítést. Amennyiben a sofőr nem rendelkezett ilyennel, a polgári per lehet az egyetlen út.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók szempontjából egyedül a bírósági határozat bír kötelező erővel, a rendőrségi határozat nem. A kirendelt kárszakértő utólag is tudja rekonstruálni a balesetet (helyszíni szemle, látható sérülések, kárleírás stb.) és az érvényes jogszabályok szerint dönteni a jogalapról.
További kérdés esetén Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha segítségre van szüksége a kalkuláció során, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a +36 1 9990620 telefonszámon, a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>. Emellett a kalkuláció közben visszahívást is kérhet, ebben az esetben kollégánk az Önnek megfelelő időben felkeresi Önt telefonon és segítséget nyújt a biztosításkötésben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az útlemondás biztosítás csak akkor fedezné az előre befizetett szállásköltséget, ha betegség, haláleset stb. miatt hiúsul meg az utazás. A járattörlés miatt elmaradt út költségeit nem téríti meg.
Van lehetőség azonban olyan utasbiztosítást kötni, ami magára a járattörlésre nyújt fedezetet, és arra nyújt kártérítést megadott limitig (a kártérítési limiteket érdemes összehasonlítani az utasbiztosítási ajánlatok kiszámolása során).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ilyen jellegű kár nem tartozik a lakásbiztosítások fedezete alá.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosítás esetén a szerződési feltételek rögzítik, hogy térít-e a biztosító, amennyiben más vezette a járművet és okozott kárt benne. Ilyen esetben a biztosító megtagadhatja a kártérítést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete, ha emiatt következett be az ázás, akkor nem fizet a biztosító. Mindenesetre javasoljuk, hogy jelentse be 2 munkanapon belül a biztosítójának a káreseményt, a kiérkező kárszakértő megállapítja, mitől eredhetett és fedezi-e azt a biztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azonos tulajdonos esetén a biztosítók nem térítenek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a károkozó nem ismeri el a felelősségét, addig semmilyen lakásbiztosítás nem fizet. Ha elismeri akkor is kérdéses, mert a felújítás miatt történt káresemény nem tartozik a biztosítók térítési körébe. Sajnos ilyen esetekben a polgári per jelent megoldást.