Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Örököltem egy autót, amire a teljes 2026. évre be van fizetve a kgfb díja - még az örökhagyó nevén. Online megkötöttem a kgfb-t a saját nevemre egy héttel a hagyatéki végzés jogerőre emelkedését követően és az új biztosító az éves díj mellé hozzácsapott még kb tízezer forintos fedezetlenségi díjat is. Annyit kell befizetnem.
Tehát most ott tartunk hogy arra a kocsira decemberben be lett fizetve egyszer a teljes 2026-os díj. Most be kell fizetnem még egyszer egy teljes éves díjat, pedig már több mint négy hónap eltelt ebből az évből. Búnuszként még egy tízes ugrik fedezetlenség címszóval, pedig összességében duplán fizetünk erre az évre. Igaz, két külön biztosítónak.
Kérem segítsen megérteni a szitációt, mert ezt nagyon nem értem. Illetve írja meg kérem, hogy tudok-e ezekbő költségekből valamit faragni, vagy visszatérítést kérni?
Köszönettel.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás legkésőbb a hagyatéki eljárás jogerőre emelkedésétől számított 30. napig tartható hatályban a díjfizetéssel; ha éltek ezzel a lehetőséggel, akkor az örökösnek ennyi idő áll rendelkezésére, hogy megkösse az új kgfb-t. Amennyiben ezen a határidőn belül maradtak és az elhunyt nevén lévő biztosítás díjrendezett volt, akkor nem indokolt a fedezetlenségi díj.
Ebben az esetben tájékoztatni kell a biztosítót, melyik nappal kérik a régi biztosítás törlését. A régi biztosításból időarányosan vissza kell járnia a már előre befizetett díjnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 601 - 620 / 2933Tisztelt Kérdező!
A GFB törvény (a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény) rendelkezik a kárbejelentésről.
A vonatkozó paragrafusok az alábbiak:
29. § (1) A biztosítási esemény bekövetkeztekor a baleset részesei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges – a 46. § (2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban meghatározott – adatokat, valamint a baleset lényeges körülményeire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meghatározott feladatainak ellátása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelőjéhez, a Kártalanítási Szervezethez, a MABISZ mint az e-kárbejelentő működtetője részére, a levelezőhöz, a kárrendezési megbízotthoz, a kárképviselőhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosítási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint kezelendők.
(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A határidő elmulasztása esetén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a káresemény bekövetkezése és a káresemény bejelentése közötti időszakra a biztosítóval, a kárrendezési megbízottal, a levelezővel, a Kártalanítási Számla kezelőjével, a kárképviselővel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
e-kárbejelentő: a MABISZ által üzemeltetett, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási káresemények bejelentésére szolgáló online formában működtetett informatikai megoldás;
46. § (2) bekezdése
a) az üzembentartó vagy ideiglenes rendszámtábla jogosultjának nevét (jogi személy vagy egyéni vállalkozó, egyéni cég nevét, továbbá cégjegyzékszámát, illetve nyilvántartási számát), születési helyét, születési idejét, anyja nevét és lakcímét (székhelyét, telephelyét);
b) a gépjármű rendszámát és alvázszámát, egy adott gépjárműhöz nem köthető ideiglenes rendszámra kötött biztosítási szerződés esetén a rendszámot, valamint az ideiglenes rendszám kiadásának évét;
d) a biztosító nevét, a biztosítást igazoló okirat számát;
Fentiek alapján sehol nincs arra vonatkozóan rendelkezés, hogy csak a kék-sárga baleseti bejelentőn lehetne a káresemény bejelenteni.
A kárüggyel kapcsolatban a jogalapot, a felelősséget kell igazolni, erre pedig a rendőrségi igazolás vagy rendőrségi határozat alkalmas.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítás megszűnésével az azt követő időszakra előre befizetett díjat a biztosító visszafizeti Önnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehet biztosítót váltani évfordulóval, az évforduló dátumát megelőző 60 és 30 nap között. Fontos, hogy meg legyen jelölve a lízingcég, mint társbiztosított.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ahogyan kötelező biztosítást, úgy cascót is köthet a gépjárműre a tulajdonos és az üzembentartó is. Ha a biztosítójuk nem ad Önöknek díjat a gépjárműre, javasoljuk, nézzék meg casco biztosítás kalkulátorunkban >> a többi biztosító ajánlatát. Kalkulátorunkban egyszerűen össze tudják hasonlítani a díjakat, és meg is tudják kötni a kiválasztott biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül értesíteni a károsultat az igény elbírálásáról.
Ha nem ért egyet a biztosító által megállapított összeggel, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdés megválaszolásához ismernünk kellene a biztosításban szereplő biztosítási fedezeteket. A csoportos élet és balesetbiztosításoknál a munkáltató/szervezet dönt arról, hogy milyen fedezeteket kíván belevenni a biztosításba, így elképzelhető, hogy csak balesetbiztosítási fedezeteket tartalmazott.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a kárfelmérés után felajánlotta a károsult részére a helyreállításhoz szükséges összeget, melyet a károsult elfogadott, a biztosító pedig kifizette a kártérítést. Ezzel az ügy lezárult, a kár rendezésre került.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> a gépjármű és a szerződő adatait megadva kiszámolhatják, mely biztosítók nyújtanak biztosítást 18 év alatti üzembentartóra is. Azonban nem árt tudni, hogy a biztosítók jellemzően jóval magasabb díjat adnak számukra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosítást a CLB-n keresztül kötötte, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>. Munkatársaink segítenek a régi szerződés felmondásában és a bonus-malus fokozat átvitelében. A forgalomból kivont autóra előre befizetett biztosítási díj természetesen időarányosan visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az autókölcsönzőnél érdemes érdeklődni, valószínűleg van lehetőség náluk biztosítást kötni a bérlés idejére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, válthat biztosítót, az évfordulós váltás szabályainak megfelelően (az évforduló napját megelőző 30. napig). A biztosító emiatt nem terheli Önre a kártérítés kifizetését. Károkozói pótdíjat azonban felszámolhat mind a jelenlegi biztosítója, mind az esetleges új biztosító, ezért érdemes kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> összehasonlítani a biztosítók díjait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A régi kötelező biztosítást meg kell szüntetnie a korábbi üzembentartónak, jelezze a biztosítónak az üzembentartó-váltást és kérje a biztosítás megszüntetését. Az előre befizetett díj időarányosan visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Azonban a teraszburkolat felfagyása jellemzően nem számít biztosítási eseménynek, a biztosítás fedezete erre nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg, az elhasználódásból eredő károkat nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a jármű rendelkezik rendszámmal, munkagép biztosítást kell rá kötnie. Kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> a gépjármű kategóriánál a munkagépet válassza ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben meglévő lakásbiztosítását szeretné módosítani, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Javasoljuk, hogy kérje a biztosító írásos válaszát a döntés okáról.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónál lehetősége van fellebbezni az összeget és jelezni a kárszakértő hozzáállását. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Falazathoz a téglát jelölje be, a tetőnél pedig a fazsindelyt.