Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Örököltem egy autót, amire a teljes 2026. évre be van fizetve a kgfb díja - még az örökhagyó nevén. Online megkötöttem a kgfb-t a saját nevemre egy héttel a hagyatéki végzés jogerőre emelkedését követően és az új biztosító az éves díj mellé hozzácsapott még kb tízezer forintos fedezetlenségi díjat is. Annyit kell befizetnem.
Tehát most ott tartunk hogy arra a kocsira decemberben be lett fizetve egyszer a teljes 2026-os díj. Most be kell fizetnem még egyszer egy teljes éves díjat, pedig már több mint négy hónap eltelt ebből az évből. Búnuszként még egy tízes ugrik fedezetlenség címszóval, pedig összességében duplán fizetünk erre az évre. Igaz, két külön biztosítónak.
Kérem segítsen megérteni a szitációt, mert ezt nagyon nem értem. Illetve írja meg kérem, hogy tudok-e ezekbő költségekből valamit faragni, vagy visszatérítést kérni?
Köszönettel.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás legkésőbb a hagyatéki eljárás jogerőre emelkedésétől számított 30. napig tartható hatályban a díjfizetéssel; ha éltek ezzel a lehetőséggel, akkor az örökösnek ennyi idő áll rendelkezésére, hogy megkösse az új kgfb-t. Amennyiben ezen a határidőn belül maradtak és az elhunyt nevén lévő biztosítás díjrendezett volt, akkor nem indokolt a fedezetlenségi díj.
Ebben az esetben tájékoztatni kell a biztosítót, melyik nappal kérik a régi biztosítás törlését. A régi biztosításból időarányosan vissza kell járnia a már előre befizetett díjnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 441 - 460 / 2933Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításoknál az ingóságokba beletartoznak általában az elektronikai eszközök is. Érdemes elolvasni a biztosítási feltételeket, mert biztosítónként eltérhet az, hogy mire és milyen összegig térít a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utazás kezdetéig lehet csak utasbiztosítást kötni, azután már nincs erre lehetőség.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító saját maga dönt a feltételeiről, erre nincsen semmilyen szabályozás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Erre nincsen konkrét határidő, amint a biztosító elküldi a kötvényt, az egyből bekerül az ügyfélkapuba.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.

A problémát továbbítottuk az illetékes kollégának, aki fel fogja venni Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem egyértelmű, hogy mi okozza a beázást, ezért a szomszéd biztosítójánál kell bejelenteni a kárt és a kárszakértő majd megállapítja a probléma forrását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, szerkezeti hibából adódó károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete. Az említett kár olyan esetben lenne biztosítási esemény, ha valamilyen külső ok miatt történt volna a baleset, például földrengés vagy vihar.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító már rendezte a kárt, így ez nem befolyásolja az autó eladását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ilyen jellegű károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy olvassa el a kötött életbiztosításhoz tartozó biztosítási feltételeket. Abban szerepeltetni szokta a biztosító, hogy ad-e és hány napot a biztosítási szerződéstől való elállásra. Általában a biztosítási kötvény kézhezvételétől számolva 15 nap szokott lenni az elállásra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha már megkezdődött az utazás és a szerződő már külföldön van, akkor nem lehet érvényes utasbiztosítást kötni. Amennyiben valaki külföldön él, akkor a lakhelye szerinti biztosítónál kell megkötnie az utasbiztosítást. Utólag nincs mód a biztosítási összeg visszautalására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen esetben, ha nem ismeri el a károkozást, akkor a rendőrségnek szabálysértési eljárást kell indítania és vizsgálnia a felelősség kérdését.
A károsult a baleset után 30 napon belül a MABISZ-nál kérheti a kárrendezést, amennyiben a károkozónak nem volt érvényes biztosítása vagy a károkozó személye ismeretlen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A törvény szerint a biztosítónak a kár időpontjában fennálló forgalmi értéket kell alapul vennie, amelyet csökkentenie kell az úgynevezett maradványértékkel. (roncsértékkel). Az értékek meghatározása szakértő feladata, a roncsértéket a biztosító többnyire roncskereskedő partnereken keresztül határozza meg, és a legmagasabb ajánlatot szokta figyelembe venni.
Ha valamilyen oknál fogva még sincs megelégedve a kiszabott összeggel, akkor fellebbezhet a biztosítónál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem szükséges külön jelölni a buszos közlekedést a biztosításban, ha a biztosítás már tartalmazza az utazási baleset biztosítást, ami általában fedezi a különböző közlekedési eszközökkel, például buszokkal kapcsolatos baleseteket is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben a kérdésben sajnos nem tudunk segíteni. Javasoljuk, hogy forduljon közvetlenül a biztosítóhoz, ők tudnak Önnek megfelelő tájékoztatást és segítséget nyújtani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A visszavásárláshoz szükséges dokumentumok hiánytalan beérkezését követően, a kifizetés általában 15 napon belül megtörténik. Pontos összeget nem tudunk mondani, a biztosító általában levonja a saját költségeit a megtakarításból.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ügyfélszolgálatunk keresni fogja ezzel kapcsolatban.