Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Autómat édesapám vezette, és kisebb koccanásban vett részt, ő volt a hibás. A kár nem túl nagy, 131eFt. A biztosítótól kaptam egy levelet, hogy 45 napon belül befizethetem. El is gondolkodtam rajta, illetve amennyire tudtam, utána is néztem. Mégis maradt bennem egy nyitott kérdés.
Tanácsot szeretnék kérni abban, hogy van-e ennek értelme. Az idei évben B10 volt a bónuszom, amely jövőre a károkozás miatt B08-ra fog visszaesni. Azt gondoltam, hogy ha befizetem a kár összegét, akkor a B10 megőrzése mellett nem kell más szankcióval számolnom.
Felhívtam a biztosítómat (K&H), hogy érdeklődjek erről, de természetesen nem adtak konkrét választ (októberi a kötelező fordulóm, idén 24ezer volt a kötelezőm a baleseti adóval együtt). De mindenesetre azt elmondták, hogy ha be is fizetem a kár összegét, akkor is figyelembe fogják venni a károkozást, és van valami 3-4 ezer forintos "kárszorzó" amivel számolni fognak majd.
Azt szeretném kérdezni, hogy a fentiek figyelembevételével, van-e egyáltalán értelme a kárösszeg befizetésének, amikor úgyis negatív értékelést kapok, még ha ettől meg is őrizném a B10-es bónuszomat?
Köszönettel,
Molnár Kata Orsolya
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók figyelembe veszik és be is árazzák az okozott kárt független a megtérüléstől, így lehetséges az, hogy azonos kategóriában, azonos bónusz osztály mellett más-más díjakkal vállalják a kockázatot.
A következő időszakra szóló díját legközelebb évfordulóját megelőző 60 nappal ismerheti meg, ettől függetlenül, hogy lássa az arányokat, javaslom tarifáljon B08-ra és B10-re és számolja ki, hogy két év alatt hogyan járhat jobban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 861 - 880 / 2536Tisztelt Kérdező!
Az üvegkárt be tudja jelenteni a casco biztosításra. Ennek igénybevétele befolyásolja a díjat a következő évre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Amennyiben a biztosítását a CLB-n keresztül kötötte, konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki végzés a kézhezvételétől számított 15. napon emelkedik jogerőre, ha az örökös, örökösök ezen időn belül nem élnek felebezéssel. A hagyatéki végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül rendezheti az örökös, örökösök joghátrány nélkül a biztosítást, biztosításokat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kivitelezési hibákból adódó károkat nem térítik meg a lakásbiztosítások. Amennyiben a kárszakértő azt állapította meg, hogy a kár elkerülhető lett volna a megfelelő kivitelezéssel, akkor elutasíthatja a biztosító a kárigényt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező felelősségbiztosításról szóló törvény 15 napos kifizetési határidőt ad a biztosítónak arra hogy kártérítési javaslatot tegyen az ügyfélnek. Ehhez szükséges, hogy minden dokumentum hiánytalanul meglegyen a biztosítónak.
Miután az ügyfél elfogadta az ajánlatot, a biztosítónak szintén 15 napja van az összeg folyósítására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A visszkeresetről a 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról 34. paragrafusa rendelkezik. A törvényben foglaltak és a leírtak alapján a biztosító nem élhet visszkeresettel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók szempontjából egyedül a bírósági határozat bír kötelező erővel, a rendőrségi határozat nem.
A kirendelt kárszakértő utólag is tudja rekonstruálni a balesetet (helyszíni szemle, látható sérülések, kárleírás stb.) és az érvényes jogszabályok szerint dönteni a jogalapról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elmaradt és a fedezetlenségi díjak befizetésére is 5 év az elévülés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem ismerjük a helyi körülményeket, ezért sajnos nem áll módunkban a káreseménnyel kapcsolatban véleményt alkotni.
Azonban lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt káreljárást kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A stornó biztosítás olyan esetekben fedezi a lemondott utazás költségeit, ha a lemondás betegség vagy baleset miatt történik. Amennyiben a légitársaság törli a járatot, úgy a szállás költségeit nem fedezik az utasbiztosítások sem. Ilyenkor legjobb megoldás a légitársasághoz fordulni kártérítésért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy jelentsék be a káreseményt a biztosítónak, és majd a kárszemle alapján elbírálja a kárszakértő, hogy ténylegesen mi okozta a kárt és hogy arra kiterjed-e a biztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kalkulátorunkban az eredményoldal (ajánlatok listázása) tetején tudja átállítani a fizetési módot és ütemet. Amennyiben a kötelező biztosítás megkötéséhez segítségre lenne szüksége, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a szomszéd rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy ki kell fizetnie az autóban keletkezett kárt is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítója jogszerűen járt el a szélvédő kár tekintetében, ha nem történt külső behatás, akkor az üveg berobbanásáért a gyártónak kell viselnie a felelősséget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a PTK és a felelősségbiztosítási törvényben foglaltaknak megfelelően a károsult gépjármű kár időpontja szerinti értéken téríthet, sajnos nincs lehetőség ennél magasabb kártérítési összeg kifizetésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az önrész biztosítás a casco biztosítás mellé köthető önálló biztosítási termék. Vélhetően az önrész biztosításának az évfordulója más időpontra esik, mint a casco biztosításáé, ezért mondhatták fel biztosítását.