2018.06.13

Csak kevesen tudják, pedig ezt a 7 dolgot is fedezi egy jó lakásbiztosítás

Felmérések szerint a magyar lakosság kétharmadának volt már valamilyen kapcsolata lakásbiztosítással, viszont az ügyfelek legnagyobb része nincs tisztában még azzal sem, hogy pontosan milyen kár esetén fizet a saját biztosítása. Éppen ezért különösen fontos részletekbe menően megismerkedni az ügyfeleknek azzal a szerződéssel, amit aláírnak. Ennek apropóján megnéztük, hogy milyen elemi károkra vonatkoznak általában a lakásbiztosítások, továbbá utána jártunk annak is, milyen, egyre bővülő kiegészítő biztosításokat választhatnak maguknak az ügyfelek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017 negyedik negyedéves adatai szerint valamivel több mint 3 millió vagyonbiztosítást kötöttek Magyarországon. Ez a szám, a Magyar Biztosítok Szövetségének (MABISZ) lapunkhoz eljuttatott információi szerint nagyjából megfelel a lakásbiztosítások hazai számának, bár kicsit szélesebb kategóriának számít.

A kötések magas számából, illetve korábbi kutatásokból pedig arra lehet következtetni, hogy a magyar lakosság kétharmadának van valamilyen lakásbiztosítással kapcsolatos tapasztalata. A kutatások ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy az emberek mintegy csupán ötöde tudja azt, hogy egy átlagos szerződés milyen esetekben fizet kártérítést.

Az persze már más kérdés, hogy mi számít átlagosnak. Éppen ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy az alap lakásbiztosításokon túl megközelítőleg hány szerződés tartalmaz valamilyen formában kiegészítő biztosításokat:
A piacon több mint egy tucat biztosító legalább nyolcvan féle terméke van ma is, amelyek közül negyven jelenleg is köthető. Megközelítő becslésünk sincs, hogy ezeknek mekkora része tartalmaz valamilyen kiegészítő biztosítást. Igény szerint egy-egy termékhez akár tucatnyi kiegészítő elem is köthető - válaszolta a Pénzcentrumnak a MABISZ. A feltett kérdésre már csak azért is nehéz választ kapni, mert teljesen biztosító függő az, hogy egy adott biztosító valamilyen csomagba foglalva ad egy bizonyos mennyiségű kiegészítő lehetőséget pluszba vagy teljesen egyenként, és saját igény szerint kell azokat hozzáilleszteni az alap biztosításhoz.

A felépítmény

Ahhoz, hogy jobban elnavigálhassunk a kiegészítő biztosítások terepén, legelőször fontos tisztázni, hogy mit tartalmaz általában az alap lakásbiztosítás. Valamennyi lakossági vagyonbiztosításnak többnyire része a tűz, robbanás, jégeső, árvíz, villámcsapás, földrengés stb. elleni védelem. Fontos, hogy ezeknek az úgynevezett elemi, illetve tűzkároknak a részletes felsorolását/leírását tartalmaznia kell a megkötendő biztosítási szerződésnek.

Az alapbiztosításban foglaltakon túl azonban megannyi olyan kár is keletkezhet a lakóhelyünkön, amik nem tartoznak bele a legelemibb károk halmazába. Így ezekre külön, úgynevezett kiegészítő biztosítások megkötésével - a lakásbiztosításhoz kapcsolva - készülhetünk fel. A biztosítóknál általában két gyakorlat közül választhat az ügyfél;

  • az egyik, hogy teljesen egyénileg, külön-külön illeszt kiegészítő biztosításokat az alapbiztosítása mellé, attól függően, hogy a felmerülő lehetőségek közül neki melyikre van a leginkább szüksége,
  • a másik lehetőség, hogy a biztosítók a kiegészítő biztosításokat úgynevezett csomagokban, együtt értékesítik az alapbiztosítással. Ebben a rendszerben tehát minél magasabb kategóriájú lakásbiztosítási csomagot választ magának valaki, annál több, a csomagban megjelölt plusz biztosításban részesül.

Bármelyik eshetőség merüljön is fel, fontos, hogy mindenki a lehető legkörültekintőbben járjon a kiegészítő biztosítások megkötésekor. Hiszen egy-egy rosszul megválasztott csomaggal vagy az alapcsomaghoz rosszul illesztett, az ügyfél számára valójában fölösleges tételek halmozásával csupán a pénztárcát rövidíthetjük meg fölöslegesen.

Fontos az utánajárás

Sokan talán nem is tudják, hogy mára már olyan mértékben kibővült a lakásbiztosításhoz választható lehetséges kiegészítő biztosítások köre, hogy ezek a tételek már bőven nem csak szorosan magához az ingatlanhoz tartozhatnak. Ezek közé sorolható például a házi kedvencek balesete, és betegsége esetén igénybe vehető kártérítések, a különböző gyorsszervíz-szolgáltatások, valamilyen közüzemi szolgáltatás kimaradásából ered károk térítése, a kerékpár vagy mopedre, kerekesszékre köthető Casco biztosítások, de akár egy esetleges munkanélküliség következtében bekövetkezett díjátvállalás is.

A MABISZ tájékoztatása szerint az ügyfelek egyébként valamilyen baleset- és felelősségbiztosítást kötnek a lakásbiztosításuk mellé. Az imént felsorolt klasszikusnak mondható kiegészítő lehetőségeken túl azonban számtalan olyan új lehetőség közül is választhatnak az ügyfelek, melyek a legkülönfélébb váratlan káresemény bekövetkezésére is kártérítést vállalnak. Az egyre bővülő portfólió persze nem véletlen, hiszen a jelenlegi környezetben a biztosítók próbálnak minél több élethelyzetre megfelelő termékeket kialakítani, amik közül igény szerint lehet válogatni - mondta el a Pénzcentrumnak Lambert Gábor, a MABISZ kommunikáció vezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a biztosítók minden esetben igényfelmérést végeznek, és mindent, amit kínálnak és az ügyfél is elfogadta, azt fel kell tüntetniük a szerződésben.

Durván bővül a repertoár

A már klasszikusnak mondható kiegészítő lehetőségeken túl kíváncsiak voltunk, milyen újfajta szolgáltatások érhetők el ma Magyarországon, úgyhogy csokorba gyűjtöttük a leghasznosabbnak, legmeglepőbbnek tűnő lehetőségeket.

Akvárium biztosítás

Az akvárium vagy a terrárium üvegezésének törése, illetve az ebből kiszivárgó, kiömlő víz miatt keletkező károkat térít a biztosító.

Kórházi lopás biztosítás

A kórházi fekvőbeteg ellátás során magunknál tartott vagyontárgyaink (pl. ruházat, e-book) eltulajdonításával okozott kár térítése.

Adatmentés biztosítás

Arra az esetre, ha az alapbiztosításban meghatározott események miatt az adathordozókon (pl. winchesterek, SSD-k, memóriakártyák) az a tárolt dokumentumok, fényképek, videók elvesznek, megsérülnek.

Iskolai lopás biztosítás

Arra az esetre, ha a 6-15 év közötti gyermekétől iskolaidőben ellopják a bevitt vagyontárgyait, pl. iskolatáska, könyvek, tornacipő.

Orvosi asszisztencia

Azonnali telefonos segítségnyújtás egészségügyi kérdések esetén, ha nincs orvos a családban.

Második orvosi vélemény

Betegség diagnózisának, terápiájának véleményezése a meglévő leletek alapján. Súlyos betegség gyanúja esetén, ha bizonytalanok vagyunk az orvosi véleményt és gyógymódot illetően.

Kórházi ápolás

Három napon túli fekvőbeteg ellátás esetén egyösszegű segítség, ha baleset miatt kórházba kerül valaki.

Forrás: www.penzcentrum.hu

CLB TIPP: Ha még nincs lakásbiztosítása, akkor az ajánlatok összehasonlításához használja kalkulátorunkat! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
A Signalnak fontosak a kisvállalkozások
2011 szeptember 08.
Kategória:
Általános

A Signalnak fontosak a kisvállalkozások

A német kis- és középvállalkozói szektor 300 ezer új munkahelyet kíván létrehozni. A német gazdaságban a kis- és középvállalkozók támogatása kiemelt szerepet kap. A magyar kormány hasonló politikai súlypontokat jelölt ki és ez számunkra mindenképpen pozitív - hangúlyozta Reinhold Schulte, a német SIGNAL IDUNA biztosítási konszern elnök-vezérigazgatója.

Reinhold Schulte a magyar leányvállalat a SIGNAL Biztosítónál bekövetkezett vezetőcsere kapcsán járt Magyarországon. Filvig Istvánt, aki közel 20 évig vezette a magyar leányvállalatot, Kálózdi Tamás váltja az elnök vezérigazgatói poszton.

A vezetőváltás kapcsán rendezett fogadáson Reinhold Schulte, az anyavállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, a német tapasztalatok azt mutatják, hogy a növekedés motorja a kis- és középvállalkozói szektor. Ezért csak bíztatni tudja a magyar kormányt, hogy a növekedésben építsen a középosztályra.

A pénzügyi szektorra kivetett különadó kapcsán Reinhold Schulte hangsúlyozta, tisztában vannak a magyar gazdasági problémákkal és megértik a különadót. Ettől függetlenül megfontolandónak tartják a bevezetést, mivel azokat a cégeket, akik a növekedés motorjai inkább támogatni kellene,mint fékezni. Kiemelte, Közép- és Kelet Európában is több magán kezdeményezésre van szükség és kevesebb államra.

A német SIGNAL IDUNA konszern, amely egy fedél alatt egyesít biztosítót, bankot, lakás-takarékpénztárat és befektetési társaságot, az első 10 legnagyobb biztosító közé tartozik Németországban. Az éves díjbevétele közel hatmilliárd euró. Mintegy 13,5 millió ügyféllel rendelkezik, munkatársainak száma kereken 13 ezer fő. Az általa kezelt befektetési állomány 52 milliárd euro.

Forrás: Biztosítási Szemle

Ár vagy minőség?
2011 szeptember 08.
Kategória:
Általános

Ár vagy minőség?

A hazai és nemzetközi biztosítási piac legprominensebb képviselői vitatják meg a szektor aktuális kérdéseit a Magyar Biztosítók Szövetségének második alkalommal megrendezésre kerülő biztosítási konferenciáján, melyre 2011. október 19-én kerül sor a budapesti Corinthia Hotelben.

Már a tavalyi év is számos nem várt nehézséget hozott, melyek alaposan átformálták a hazai és a nemzetközi biztosítási piacokat, a változás azonban napjainkban is zajlik. A szabályozói környezet változása számos kérdést felvet, melyek közül a legfontosabb, hogy miként tudja az ágazat mindezeket előnyére fordítani.

A konferencián olyan kiemelt témák kerülnek megvitatásra, mint a hazai pénzügyi felügyelés biztosítókra vonatkozó lehetséges jövőbeli irányai, az európai biztosítási szektor szabályozási környezetének megváltozása fogyasztóvédelmi szempontból, a biztosítók vagyonkezelésének aktuális kérdései, vagy a hatékony online értékesítés pénzügyi szektor számára fontos vetületei.

A rendezvényre ellátogatók betekintést nyerhetnek a régió – Csehország, Szlovákia, Románia, Horvátország – valamint Franciaország biztosítási piacának aktuális kérdéseibe, melynek tanulságai sokat segíthetnek a hazai piac szereplői számára is.

A jelenlévők a fentieken kívül megismerhetik az exkluzívan ezen a konferencián bemutatásra kerülő legfrissebb hazai biztosításpiaci kutatás eredményeit is.

A konferencia előadói a teljesség igénye nélkül:

  • Dr. Banyár József, elnöki főtanácsadó, Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyelete
  • Hamecz István, elnök-vezérigazgató, OTP Alapkezelő Zrt.
  • Harry Smorenberg, ügyvezető igazgató, Smorenberg Corporate Consultancy B.V.
  • Johannes Martin Hartmann, Swiss Re Europe
  • William Vidonja, a CEA egységes piacért, és szociális ügyekért felelős vezetője

A rendezvény főbb paraméterei:
Időpont: 2011. október 19.
Helyszín: Corinthia Hotel Budapest (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.)

Forrás:Biztosítási Szemle

Nagy alakjától köszönt el a magyar biztosítási szakma
2011 szeptember 05.
Kategória:
Általános

Nagy alakjától köszönt el a magyar biztosítási szakma

Ünnepi fogadáson köszöntötték pénteken az 1993-ban alapított Signal Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a nyugdíjba vonuló Filvig Istvánt. A biztosító életében és a magyar biztosítási szakma két évtizedes sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerző szakembert Dr. Kálózdi Tamás, az Allianz Biztosító korábbi vezérigazgató-helyettese váltja a társaság élén.

Kálózdi Tamás szavai szerint a Signal Biztosító mérföldkőhöz érkezett nem csak a vezetőváltás, de a nehéz piaci környezet miatt is. Beszédében elődje munkájának folytatását ígérve kiemelte a Signal legfontosabb partnerei, többek között a takarékszövetkezetek és az alkuszok munkáját, akikre támaszkodva a biztosító új növekedési korszakba kíván lépni.

Filvig István munkájának méltatása és elismerése mellett a középosztály, illetve a kis- és középvállalatok támogatásának szükségességét emelte ki beszédében Reinhold Schulte, az anyacég Signal Iduna konszern igazgatóságának elnöke. Hangsúlyozta: a válságban Németország erejét a kis- és középvállalatok adták. Míg Európa nagy részében probléma a fiatalok magas munkanélkülisége, Németországban e cégeknek köszönhetően jelentős a kereslet a munkájuk iránt. A Signal Iduna konszern 5,7 milliárd eurós díjbevételével és 53 milliárd eurónyi befektetésével ill. ügyfélvagyonával Németország tíz legnagyobb biztosítójának egyike.

A karaván halad - fogalmazott Németh Zsolt külügyi államtitkár a rendezvényen, utalva a német-magyar gazdasági kapcsolatokra, melyek a médiában időnként megjelenő negatív hangok ellenére továbbra is jók. Magyarország kiszámítható, gazdasági és erkölcsi értelemben is hitelképes partner - mondta, hangsúlyozva ebben az erkölcsi megújulás jelentőségét.

A magyar biztosítási szakma sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerző Filvig István magas erkölcsi mércéjével is kivívta a szakma és a partnerek elismerését - derült ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára, Turi Dénes, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség alelnöke, valamint Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke ünnepi szavaiból.

Forrás: Portfolio.hu

Átrendeződhet a biztosítási piac
2011 szeptember 01.
Kategória:
Általános

Átrendeződhet a biztosítási piac

Az államnak megtakarítási célokat kellene támogatnia és fair szabályokat alkotnia, miközben a biztosítóknak nem szabadna elfelejteniük, miért is jöttek létre.
 
A Signal Biztosító új elnök-vezérigazgatója, Kálózdi Tamás a privátbankár.hu-nak adott interjújában elmondta, modernizálni szeretné a Signal Biztosító cégkultúráját, az eddigieknél sokkal teljesítményorientáltabb, versenyző szervezetet szeretne létrehozni, amely házon belül is verseng a különböző erőforrásokért, és amely a piaci ellenfelek legyőzésére is szövetséget köt. Lényegesen ambiciózusabb áttörési terveket kell megvalósítanunk – tette hozzá az új vezér.

Az elmúlt 20 évben a magyar biztosítási piac eléggé lefagyott állapotban volt, egészen az elmúlt évekig, ez igaz az élet- és a nemélet-biztosítási ágakra. A számok egyértelműen alátámasztják ezt. A helyzet azonban változik: eddig körülbelül négy társaság volt, mely a magyar piac közel 80%-át lefedte. Csakhogy az ő piaci helyzetük egyre labilisabb, előfordulhat, hogy az ügyfélvesztés felgyorsul náluk, - így veszítenek piaci súlyukból is - és nem tudják ezt megállítani. Ennek külső és belső okai egyaránt vannak. Magyarul a következő 10-15 évben a piac újrafelosztása, de legalábbis a koncentráció oldódása fog megtörténni – erre számít legalábbis Kálózdi.

A válság nyomán nagyon súlyos költségproblémák léptek fel a cégeknél: kicsiknél, nagyoknál egyaránt. A díjak szabadesésben vannak több területen, gondoljunk csak a vagyonbiztosításokra. Ez súlyos költség- és profitproblémákhoz vezetettmegindultak az átszervezések, a menedzsmentekben személycserék történtek. A jövőben nem az lesz a kérdés, hogy kicsi vagy nagy-e a biztosító, hanem hogy gyors vagy bürokratikus-e egy társaság, kreatív és innovatív vagy elkényelmesedett-e?

A biztosítási szektorban nincsenek nem másolható termékek, versenyelőnyre itt csak pár hónapig tud valaki szert tenni egy piaci újdonsággal. A nagy társaságok között a különbséget a költségszerkezet, ebből fakadóan a termékek árazása és az értékesítési képesség jelenti, hogy hogyan tudják a különböző értékesítési csatornákon keresztül megszólítani az ügyfeleket a cégek, és miként tudják őket megtartani. Ez az, amiben a Signalnak is változnia kell – tette hozzá Kálózdi: „alapvetően egy nagyon szegmentált, erős, többcsatornás értékesítési hálózat bővítésében látom a Signal gyors felkapaszkodásának receptjét”.

Vannak nálunk is doboztermékek, ilyen például az egyszerű lakásbiztosítás is, ahol nincs szükség személyes viszonyra. A nyugdíjcélú megtakarításokhoz már analízis is kell, jövőképet kell kutatni. Emiatt nagyon fontos, hogy kinek van hatékony és hiteles személyes tanácsadó-hálózata. Az életbiztosítások, a befektetések és a komolyabb lakásbiztosítások soha sem a Facebook-on fognak létrejönni, ahhoz kell egy ember, egy arc – mondta a privátbankár.hu-nak a vezérigazgató.

Ami a szabályozókat illeti, a legtöbb bírság a kötelezőt és az unit-linked termékeket érinti. Ez a két terület az, amelynek nagy az adminisztrációja - a PSZÁF joggal elvárja a biztosítóktól, hogy betartsák a jogszabályokat. A felügyelet az ügyfél érdekeit nézi, mint az átláthatóságban, mind az adatok kezelésében, a bírságokat elnézve Kálózdi nem tud vitatkozni a PSZÁF-fal. Persze lenne mit javítani, tette hozzá Kálózdi: kgfb-nél el kéne tolódni az éves díjfizetés és a banki lehívásos díjfizetés felé ilyen alacsony díjak mellett, és egy évre kiadni az igazolást az ügyfeleknek. Ha ilyen irányba haladna a szabályozás, az biztos segítene a szektor szereplőinek.

Forrás: privatbankar.hu

Nemzetközi elismerést kapott az Uniqa
2011 szeptember 01.
Kategória:
Általános

Nemzetközi elismerést kapott az Uniqa

A londoni székhelyű World Finance Magazin 2011-ben az UNIQA Biztosítónak ítélte oda a 4 évvel ezelőtt alapított World Finance Insurance díjat Magyarországon. A díjátadásra Londonban, a Stock Exchange épületében 2011. augusztus 30–án került sor.  „Nagy megtiszteltetés ez számunkra, hogy nem csak a hazai, hanem nemzetközi szinten is elismerte a szakma tudásunkat és munkánkat.”- nyilatkozta  Othmar Michl úr, vezérigazgató a díjátadáskor.

A 2007-ben létrehozott pénzügyi díj célja, hogy azonosítsa az iparági vezetőket, szervezeteket a világon, akik a legjobb teljesítményt, gyakorlatot képviselik a pénzügyi és üzleti világban, és ezáltal más vállalat számára is példaként szolgálhassanak.

 A díj elbírálói a vállalatok innovatív fejlesztéseit, a minőségi ügyfélkiszolgálást és a tényleges piaci fejlődést vizsgálták meg. Így vélhetően sokat nyomott a latba, hogy az elmúlt évek során felmerülő ügyféligényekre válaszul az UNIQA vezette be elsőként Magyarországon a károk megelőzését célzó Viharjelző szolgáltatást, az első euróban garantált kifizetésű unit-linked biztosítást és az életet is mentő Safeline assistance gépjármű-biztosítást.

Forrás: Privátbankár

Első féléves nyereségét megnégyszerezte az AXA
2011 augusztus 10.
Kategória:
Általános

Első féléves nyereségét megnégyszerezte az AXA

Négyszeresére, 4 milliárd euróra növelte első féléves nyereségét Európa második legnagyobb biztosítótársasága, a francia AXA – derül ki a társaság gyorsjelentéséből.

A vagyon-és balesetbiztosítási ágazat bevétele 3 százalékkal, 15,4 milliárd euróra emelkedett, melynek köszönhetően az összesített kárhányad 3,8 százalékponttal, 99,2 százalékosra csökkent. Összességében a biztosítási díjak átlagosan 3,5 százalékkal emelkedtek.

Régiók szerinti bontásban Észak-, Közép- és Kelet-Európában 7 százalékkal, 5,76 milliárd euróra emelkedett a vagyon- és balesetbiztosítási ágazat díjbevétele. Spanyolországban 5 százalékkal, 1,16 milliárd euróra csökkent az ágazat díjbevétele, míg Olaszországban 1 százalékkal, 719 millióra, Franciaországban 2 százalékkal, 3,04 milliárd euróra nőtt a díjbevétel.

Henri de Castries, az Axa elnök-vezérigazgatója szerint az AXA az idei második félévet jóval nagyobb kitettséggel kezdi a gyorsan növekvő piacok irányába, köszönhetően mind az erős organikus növekedésnek, mind az aktív működő tőke kezelésnek, beleértve a kanadai üzletág már bejelentett értékesítését, valamint az ausztrál és új-zélandi műveletek eladását, és az ázsiai akvizíciókat.

Forrás: Privátbankár.hu

A Szigeten is jól jöhet a biztosítás
2011 augusztus 08.
Kategória:
Általános

A Szigeten is jól jöhet a biztosítás

Néhány körültekintő lépéssel megelőzhetők vagy enyhíthetők a nyári fesztiválokon előforduló károk, amelyek megkeseríthetik a felhőtlen szórakozást.

A pénzforgalom biztonságát nagyban javítja az idén bevezetett Metapay Fesztiválkártya: ez a készpénz és a bankkártya használatát – a feltöltést követően – szükségtelenné teszi, így a fesztiválozóknak nem szükséges sem készpénzt, sem bankkártyát maguknál tartani, ezzel is megelőzve, hogy azokat esetleg eltulajdonítsák. A Metapay Fesztiválkártya biztonságos, és regisztrációval annak eltulajdonítása esetén azonnal, már a helyszínen letiltható.
 
Az AEGON Magyarország szakértői azt tanácsolják: a lakáskulcsot soha ne tartsuk a személyes iratok mellett, mert azok elvesztésekor, eltulajdonításakor a távollétünk alatt a lakásunkat is feltörhetik a személyi iratban lévő cím alapján. Legjobb, ha a lakáskulcsot, iratokat, bankkártyát az értékmegőrzőben helyezzük el. Amennyiben mégis ellopják a kártyát, vagy elveszítjük azt, azonnal tiltassuk le; ha kulcsunkkal történik ugyanez, intézkedjünk a zárcseréről. Érdemes tudni, hogy amennyiben a lakásbiztosításunkban van erre kiegészítő fedezet, akkor a biztosító megtéríti a letiltás és pótlás, illetve a zárcsere költségeit.
 
Értékesebb dolgokat – digitális fényképezőgépet, kamerát, mobiltelefont – viszont soha ne tartsunk a sátorban, mert azok eltulajdonítására a biztosítás nem terjed ki. Az értékeket érdemes elhelyezni a Szigeten lévő értékmegőrzőkben, a pár száz forintos kiadással megelőzhető az eltulajdonítással járó értékvesztés és bosszúság. Ha mégis bekövetkezik a lopás, azonnal forduljunk a Sziget rendezőihez, akik a lehetőségeikhez képest megpróbálnak segítséget nyújtani. Rablás esetén kérjük a biztonságiak segítségét, és azonnal tegyünk rendőrségi feljelentést. A rendőrségi feljelentéssel együtt be kell jelenteni a kárt a biztosítónak, és a lakásbiztosítás rablás biztosítási esemény alapján, a biztosító megtéríti a személy elleni erőszakkal történt eltulajdonítási károkat.
 
A Sziget a bulizás, koncertezés mellett sportolási lehetőséget is biztosít. Nem csak a mászófal használata közben, de akár kötélhúzás, röplabdázás, teniszezés közben is történhet baleset. A szervezők egészségügyi járőröket biztosítanak, akik a fesztivál területén mozognak, és azonnali segítséget tudnak nyújtani (a biztonsági őrökhöz és az információs pontok dolgozóihoz szintén lehet fordulni egészségügyi probléma esetén). Mellettük szakképzett orvosok, ápolónők, a súlyosabb esetek ellátására mentőszolgálat is biztosítja az orvosi ellátást.

A balesetbiztosítás - az extrém sportok kivételével - már csonttörésre is nyújt szolgáltatást. Táppénz, kórházi ellátás vagy műtéti beavatkozás esetén az egészségbiztosítás kockázatvállalás körét kell ellenőrizni, az egészségügyi ellátás során a kapott orvosi dokumentumokat, a baleseti jegyzőkönyvet meg kell őrizni, mert szolgáltatási igényt ezek birtokában lehet érvényesíteni. Csonttörés esetén már az orvosi ellátást követően azonnal, kórházi ellátás esetén az egészségügyi intézményből való távozás után kell a biztosítónak bejelenteni a balesetet.
 
A Szigetre lehetőleg tömegközlekedéssel menjen mindenki, ha valaki mégis gépkocsival megy, akkor próbáljon biztonságos helyen parkolni, ahol lehetőleg nem törik fel gépjárművét. Ha mégis megtörténik a baj, be kell jelenteni a rendőrségen, és ha van Casco poggyászbiztosítás, akkor az alapján lehet a keletkezett kárt megtéríteni. Vereczki András, az AEGON vezérigazgató-helyettese azt mondta: a vagyon- és balesetbiztosítások különféle módozatai sokféle, a nyári fesztiválokon előforduló káreseményre fedezetet nyújtanak. Ezért baj esetén feltétlenül érdemes ellenőrizni, hogy biztosításaink pontosan mire terjednek ki. Fontos ugyanakkor az is, hogy a kárbejelentést minél előbb tegyük meg a biztosítónak.

Forrás: Privátbankár.hu

Hihetetlen, de munkanélküliség esetére is lehet biztosítást kötni
2011 augusztus 01.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Hihetetlen, de munkanélküliség esetére is lehet biztosítást kötni

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint bár a munkanélküliség esetére kötött biztosítás mindenre nem nyújthat fedezetet, mégis megoldást adhat a fizetési nehézségek átmeneti áthidalására.

Dr. Burján Zsuzsanna úgy látja, az elmúlt időszak válsága előre vetítette sokak számára, hogy esetleges munkanélküliségük esetére is legyen számukra egy olyan kiút, mely megélhetésüket, vagy legalább fizetési terhüket biztosítani tudja.

Az úgynevezett munkanélküliség esetére kötött biztosítási szerződés leginkább a gazdasági válság megjelenésével, és kiteljesedésével kapott teret a közvéleményben. E biztosítás bár Nyugat-Európában már több évtizede teret hódított, Magyarországon az átlagember még csak most ismerkedik ezzel a biztosítási formával.

A biztosítás lényegét általánosságban az adja, hogy amennyiben a biztosított személy munkaviszonya a biztosítási szerződésben meghatározott okból megszűnik, akkor erre az esetre - a biztosítási díj fizetésének fejében - a biztosító egy korlátozott időtartamra átvállalja a hitelszerződés esedékes részleteinek a kifizetését a bank, vagy pénzintézet irányába.

Így megelőzhetővé vált a hitelszerződés egyoldalú, bank által történő felmondása, mely alapvetően a késedelmes, illetve a nem fizetés jogkövetkezménye.

Notórius munkakerülőnek kevés az esélye

Persze ahány biztosító, annyi termék, és megannyi szerződési feltétel, mely alapvetően a biztosító szoláltatásának feltételeit, módját és kizártságának eseteit tartalmazza. Annyi azonban leszögezhető, hogy ilyen szerződést tartósan munkaviszonyban álló személyekkel kötnek a biztosítók - húzta alá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ez egy sarkalatos példával szemléltetve azt jeleni, hogy amennyiben a szerződő fél notórius munkakerülő, és havi rendszerességgel változtatja munkaviszonyát, akkor bizony nem valószínű, hogy a biztosítási ajánlatát a biztosító el fogja fogadni, és nem valószínű, hogy szerződni is fog vele.

A szolgáltatás igénybe vételének feltételeként - azaz a kárbejelentés során - a biztosítók általában azt is megkövetelik, hogy a biztosított az illetékes munkaügyi központnál álláskeresőként regisztráltassa magát, és ezt a hatóság határozatával igazolja.

Általában hatvan nap szükséges

A munkanélküliség kezdeti időtartama sem elhanyagolható tényező, mivel a biztosítási szolgáltatás nyújtásához, azaz a kifizetés teljesítéséhez, általában legalább hatvan napig fenn kell állnia (várakozási időszak) a regisztrált munkanélküliségnek.

Ez azt jelenti, hogy a biztosító a helytállását csak és kizárólag ezen időtartam elteltét követően nyújtja. A biztosítási szolgáltatás nyújtásának időtartama korlátozott, így a kifizetést a biztosító addig nyújtja, amíg a biztosított személy munkaviszonyt nem létesít.

Ettől függetlenül van egy objektív határidő, mely általában hat havi, olykor tizenkét havi helytállást jelent. Természetesen a biztosító szerződési feltételei részletesen tartalmazzák ezeket a korlátozásokat.

A biztosított ellentmondásos "közrehatása"

A gyakorlat azt mutatja, hogy a szolgáltatás azokban az esetekben nyújtható, amikor is a munkáltató él rendes felmondással, vagy éppen a munkaviszony megszűnése csoportos létszámleépítés következménye volt, adott esetben az elbocsátás a munkáltatói gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésével kapcsolatos (például: felszámolták a munkáltatói céget).

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint meg kell említeni a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűntetésének esetét is.

Ugyanis, míg az imént felsorolt esetek a munkáltató érdekkörében merültek fel, vagy munkáltató egyoldalú nyilatkozatát fejezik ki, addig a közös megegyezéssel történő megszűntetés egy olyan megállapodás, mely arra enged következtetni, hogy mindkét fél szabad akaratából, és egységes elhatározás alapján, közösen kívánták a munkaviszony megszűntetését.

E körülmény pedig a jog szempontjából azt jelenti, hogy a biztosított tulajdonképpen maga is közrehatott az őt hátrányosan érintő állapothoz, ám ez a szituáció, értelemszerűen nem tükrözi a valódi helyzetet.

Látszat és valóság

Az élet azonban sokszor megmutatta, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a munkavállalónak nincs választása, és alá "kell" akkor is írnia a közös megegyezéssel történő megszűntetési megállapodást, amikor ő ezt nem kívánja.

Ez a körülmény - még ha bizonyítható is - sem teszi lehetővé a biztosító szolgáltatását, legfeljebb csak méltányossági alapon, üzletpolitikai szempontokat figyelembe véve kérhető szolgáltatás.

Így, a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűntetése akár kizárt jogi kockázat is lehet, ugyanúgy, mint a munkáltató által eszközölt rendkívüli felmondás is - mutatott rá dr. Burján Zsuzsanna.

Forrás: origo.hu

Egyre többen szerződnek az interneten
2011 július 27.
Kategória:
Általános

Egyre többen szerződnek az interneten

Magyarországon tíz emberből egy már kötött biztosítást az interneten, ezzel az aránnyal Európában a második helyen állunk Nagy-Britannia mögött – mutatja be a Népszabadság az Eurostat 2009-es, nemzetközi online pénzügyi felhasználói szokásokat elemző statisztikáit.

Az online biztosítás gyors térnyerésének számos oka van. Marosvölgyi Péter, az Aegondirekt.hu szakmai igazgatója szerint az online biztosításokhoz kapcsolódó fogyasztói attitűd alapvetően nem különbözik attól, ami más internetes vásárlásnál is megfigyelhető: az ügyfeleknek elsősorban az érthetőség, a kezelhetőség és az egyszerűség számít. A legnagyobb netes értékesítési arányt produkáló kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál egyértelműen a díjszint a meghatározó, az ügyfelek a legolcsóbb kötelezőt keresik. Az utóbbi két-három évben azonban már az is megfigyelhető, hogy ha a legolcsóbb ajánlatot adó társaság kisebb vagy kevésbé ismert, akkor mind többen inkább az esetükben ár alapján a második-harmadik helyen álló nagyobb ügyfélkörrel rendelkező biztosítót választják.

A lakásbiztosításoknál a kínált szolgáltatások köre is fontos az ügyfeleknek. Ugyanarra az ingatlanra találhatunk a neten 16 ezer és 26 ezer forint éves díjú ajánlatot is, a drágább biztosítások azonban általában több szolgáltatást tartalmaznak, és/vagy sokkal lazább feltételek mentén magasabb összeget térítenek. Utasbiztosítás esetén az ügyfelek közül mind többen mérlegelik a külföldön eltölteni kívánt napok számát, valamint a célország sajátosságait és ennek megfelelően sokan már a magasabb szolgáltatásokat kínáló, drágább csomagokat választják – tette hozzá.

Az online biztosításkötés során lehetőség van az ár mellett a szolgáltatás összehasonlítására is, amely lehetőséggel egyre inkább élnek az ügyfelek. A Netrisk.hu idén nyáron indult új utasbiztosítási kalkulátora például már nemcsak az ár, de öt, szabadon súlyozható szempont alapján ad lehetőséget a biztosítói ajánlatok listázására, s ezt a szolgáltatást egyre nagyobb arányban használják is az ügyfelek – tudta meg a Népszabadság Ertl Páltól, az alkuszcég vezérigazgatójától. 

Az internetes kötés növekvő népszerűségének magyarázata az árelőny mellett a termékek könnyebb áttekinthetősége, összehasonlításuk lehetősége, valamint a szerződés felmondásának és az új megkötésének egyszerűsége, hiszen a nagyobb online biztosításközvetítők mögött komoly háttércsapat áll, akik az átszerződéssel járó papírmunkát elintézik az ügyfél helyett – mondta Ertl Pál.

Forrás: Biztosítási szemle

Csaló telefonálgat a PSZÁF nevében
2011 július 27.
Kategória:
Általános

Csaló telefonálgat a PSZÁF nevében

Az állampolgárokat megtévesztve, magát jogtalanul a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) képviselőjének mondva keres meg biztosítási szerződéssel rendelkező ügyfeleket egy magánszemély. A Felügyelet feljelentést tett az ügyben.

A PSZÁF ügyfélszolgálatára érkezett fogyasztói bejelentések szerint egy ismeretlen személy 2011 júniusától telefonon biztosítási szerződéssel rendelkező magánszemélyeket keresett meg, azt közölve, hogy a Felügyelet képviseletében személyes találkozó során átvizsgálná biztosítási szerződéseiket. Az elkövető a PSZÁF hatósági tevékenységének látszatát kívánta felhasználni arra, hogy a megkeresett személyeknek biztosítási termékeket értékesítsen, meglévő szerződéseik helyett újat kínáljon, vagy más módon megkárosítsa őket. Az ismertté vált ügyekben kár eddig nem merült föl.

A PSZÁF nem adott senkinek semmilyen megbízást ilyen célú vizsgálati tevékenységre, s a Felügyeletnek nincs olyan feladata, hogy bármelyik felügyelt intézmény konstrukcióját ajánlja. A PSZÁF vizsgálatait minden esetben hivatalos okirat előzetes kikézbesítésével, a megadott jogszabályi keretek között végzi. A vizsgálat megkezdése előtt a felügyeleti munkatársak hivatalos megbízólevelük és arcképes igazolványuk bemutatásával igazolják magukat.
A PSZÁF ezért felszólítja a biztosítással rendelkező állampolgárokat, hogy ne működjenek együtt az elkövetővel és a megkeresésről haladéktalanul értesítsék a Felügyeletet. Mivel az elkövető magatartása felvetheti a biztosítási és üzleti titok sérelmét, illetve alkalmas a PSZÁF működésébe vetett közbizalom megsértésére, a Felügyelet rendőrségi feljelentést tett az eset kapcsán.

Forrás: Biztosítási szemle

Oldalak