2018.01.02

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2018-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

  1. 1. Hogy értékeli 2017-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
  2. 2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2018-ra?
  3. 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató, Allianz

1. A magyar gazdaság erősödése 2017-ben tovább folytatódott, mely egyértelműen kedvező hatást gyakorol a biztosítási szektor működésére és további bővülésére is, ami a gépjármű-biztosítási piac gyarapodásán túl többek között a lakásbiztosítási piac fellendülésében, a vállalati -és a nyugdíjbiztosítási konstrukciók folyamatos térnyerésében öltött testet. Az Allianz Hungária Zrt. az egyre virágzó magyar biztosítási piac vezető biztosítótársaságaként újabb eredményes évet zárt, díjbevétel-növekedésünk az egész évet tekintve meghaladta a tervezettet is, ugyanígy működési eredményünk is terv felett bővült, mely profitábilis növekedésnek és egyben kimagasló eredménynek tekinthető. Számainkat és teljesítményünket tekintve külön kiemelném még, hogy az idei évben kiegyensúlyozottan növekedtünk minden biztosítási szegmensben, ezek közül is hangsúlyos növekedésről tudok beszámolni a lakossági gépjárműszerződéseink terén, ahol jelentős a növekedésünk az előző évhez képest is, így még több ügyfél bizalmát tudhatjuk a magunkénak. Piacvezető biztosítóként ekképpen az is a célunk, hogy ügyfeleink lojalitásáért cserébe a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, így éllovasai legyünk olyan átfogó, rendszerszintű fejlesztéseknek, amelyeknek a bevezetésével és használatával a megszokottnál is gyorsabbak és egyszerűbbek a kárrendezési folyamataink. 2017-ben ezáltal több olyan újítást is bevezettünk, amely jelentősen növelte az ügyfeleinknek és partnereinknek nyújtott szolgáltatási élményét, így például decembertől kezdve a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál már a legnépszerűbb közösségi oldal chatjéből is könnyedén meg tudjuk kötni az utasbiztosításunkat.

2. A nemzetközi szabályozási környezet 2018-ban is kihívások elé állítja a biztosítási szektor egészét: 2018 februárjában kerül bevezetésre az új európai uniós biztosítás értékesítési direktíva, az IDD, májusban pedig hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), így az ezekre való felkészülés és a megfelelés a jövő év egyik nagy feladata lesz számunkra. 2018-ra nézve továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az Allianz Hungária egyet jelentsen a biztonsággal és a stabilitással. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor arra is törekszünk, hogy ügyfeleink az innovatív jelzőt is egyre inkább hozzánk tudják társítani, továbbá igényeiket a digitális kornak, valamint elvárásaiknak megfelelően beépítsük működésünkbe. A jövőben is követjük a fogyasztói trendeket, figyeljük az új lehetőségeket, majd ezeknek megfelelően optimalizálunk, fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat, mindemellett folyamatosan invesztálunk a digitalizációba, melyet alapvető eszköznek látunk mind ügyfeleink, mind pedig partnereink életének könnyedebbé és biztonságosabbá tételéhez, ily módon a nagyobb ügyfélélményhez. Innovatívnak maradni, folyamatosan digitális újdonságokkal a piacra lépni és kiváló ügyfélélményt nyújtani ugyanakkor valódi kihívást is jelent nem csupán nekünk, de a biztosítási piac egészének is, hiszen azt érzékeljük, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben változnak az ügyféligények, így egyre rövidebb időtávra szükséges stratégiai döntéseket hoznunk a digitalizációt és az innovációt érintő, valamint az ügyfélélményt jelentő szolgáltatások bevezetésével kapcsolatosan.

3. A gazdasági növekedés jótékony hatása társaságunknál 2017-ben a nem-életbiztosítások területén az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások, valamint a mezőgazdasági biztosítások, azon belül is a díjtámogatott növénybiztosítások jó teljesítményében mutatkozott meg leginkább, míg az életbiztosítások területén továbbra is jelentős szerepe volt az évben a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarításoknak, melyek jelenleg is az Allianz Hungária Zrt. értékesítési fókuszában állnak. A motor szegmenst vizsgálva is érzékelhető növekedésről tudok beszámolni a naptári évben, köszönhetően a használt gépjárművek importjának folytatólagos sikere és az új típusú támogatott gépjárműbeszerzési lehetőségek megjelenésének is. Úgy vélem, hogy a tendencia 2018-ban is hasonló lesz és a már említett területek további dinamikus fejlődését irányozzuk előre a magunk számára. Ami a biztosítási szakma egészét illeti, a fent említetteken túl a növekvő öngondoskodási hajlandóság nyomán a nyugdíjbiztosítások értékesítésének további erősödésére, valamint az életbiztosítási piac növekedésére számítok a 2018-as évben. Mindemellett az építési beruházások az utóbbi években tapasztalt ugrásszerű növekedése és a lakásbiztosítások piacán továbbra is jelentős alulbiztosítottság fennállása folytán a jövő évre nézve is sok lehetőséget látok a növekedésre a lakásbiztosítási piacon. Végül jelentős növekedési potenciált érzékelek az infokommunikációs vívmányoknak a biztosítási szektor szolgálatába állításában a legkülönbözőbb területeken, kiemelten pedig a gépjármű-és a lakásbiztosítások kapcsán, melyekkel kapcsolatban tapasztalatunk szerint egyre nagyobb igényt támasztanak a fiatalabb generációk tagjai.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali

1. Ha csak két szóban foglalhatnám össze az elmúlt évet, a változás és a megfelelés szavakat választanám. Hosszú története során a biztosítási szektor megélt jó és rossz időszakokat egyaránt, volt már mélyrepülésben és szárnyalt is: képes volt átalakulni, alkalmazkodni és megfelelni. Most mégis úgy látszik, a legnagyobb transzformáció előtt állunk; ennyire volatilis még nem volt a változás, és soha nem volt ilyen gyors sem - felvesszük a versenyt. 2017-ben elindultunk egy egyszerűbb, okosabb és gyorsabb úton. Például a jogi környezet változására gyorsan reagálva társaságunk az elsők között lépett piacra az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítással január elsejével. A termék kialakításánál a gyorsaság mellett fontos volt az is, hogy minél egyszerűbben megfeleljünk a jogszabályi előírásoknak. Egy kiváló ár-érték arányú termékkel tudtunk megjelenni, amit a kiváló értékesítési teljesítmény, az ügyfelek fokozott érdeklődése is visszaigazolt. Az etikus életbiztosítási koncepciónak megfelelő új termékcsaládunk rajtja némiképp elmaradt az előzetes várakozásainktól, de ez megfelel a referenciának tekintett piaci tendenciának. A tavaly év végi kiváló teljesítménynek köszönhetően, valamint a nyugdíjbiztosítások jó megmaradási arányából fakadóan azonban nőtt az élet állománydíjunk, ennek következtében a folyamatos életbiztosítási díjbevételünk is magasabb. A gépjármű- és lakásbiztosítások körében mind a lakossági biztosítások, mind a flotta illetve társasházi szerződéseink körében darabszám és díjbevétel-növekedést realizáltunk. Kihasználva a kínálkozó piaci lehetőségeket biztosítónk egy újabb eredményes év zárása előtt áll. Kitűzött céljainkat elértük, mind a tervezett eredmények, mind a cégcsoportunk stratégiája mentén megfogalmazott fejlesztések tekintetében - egyszerűbben, okosabban, gyorsabban működünk: fontos lépéseket tettünk például az önkiszolgáló tranzakcióink bővítése, illetve az ügyfelek naprakész tájékoztatása terén is.

2. A már említett felgyorsult transzformáció, a gyors változás mentén a digitalizáció adta lehetőségeket említeném a szektorunkra váró kihívásokról szólva. Várakozásaink szerint a digitalizáció a biztosítási szektort is ki kell, hogy mozdítsa a komfortzónájából. Hiszen a jövőben arra számíthatunk, hogy új szereplők is megjelennek a szektorunkban, merőben új megoldásokkal. Ugyanakkor a biztosítás továbbra is egy személyes üzlet, ami a bizalomra épül. Így a technológia adta lehetőségeket annak a szolgálatába kell állítanunk, hogy tovább erősítsük az ügyfeleink bizalmát és munkatársaink elhivatottságát. Az új technológia megoldások mellett azonban azt is látjuk, hogy az egyes generációk elvárásai eltérők, és nekünk tudnunk kell minden igénynek megfelelő megoldásokat kínálunk. Így például az önkiszolgáló online tranzakciók, vagy a chat funkciók fejlesztése mellett a személyes és telefonos ügyfélszolgálati területen is törekednünk kell a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásra, párhuzamosan fejlesztve a területeket.

3. Változás és megfelelés: vállalatunk működésének kulcsa egyértelműen az ügyfélközpontúság, ügyfeleink elvárásainak való megfelelés. Büszke vagyok arra a szemléletbeli változásra, amelyet ez a fókusz az elmúlt időszakban eredményezett minden területünkön. Ügyfél-elégedettségi felmérésünk keretében immár több mint 43 ezer ügyfelünket kérdeztünk meg, hogy pontosabban megértsük a vállalatunkkal kapcsolatos vélekedésük okait. A kapott visszajelzések alapján már számos fejlesztést indítottunk el, és ezt a dinamikát a továbbiakban is szeretnénk megőrizni. Fő törekvéseink között szerepel az ügyfeleinkkel való kommunikáció további egyszerűsítése és gyorsítása. Termék oldalon azt látjuk, hogy a moduláris, egyedi igényekre szabható módozatok nagyon népszerűek az ügyfelek körében, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. Továbbá egyre nagyobb a különböző asszisztencia típusú megoldások iránti igény, és ez a tendencia a várakozásaink szerint erősödni fog, hiszen az anyagi segítségnyújtáson túl az ilyen típusú termékekkel azonnali, gyors vészhelyzet-elhárítással állhatunk ügyfeleink rendelkezésére. A kiegészítő magán-egészségbiztosítási piacban óriás potenciál van: itt az egyre fokozódó kereslethez kell a biztosítóknak vonzó ár-érték arányú megoldásokat kidolgozniuk mind a lakossági, mind a vállalati szegmens számára. És ezekkel a termékekkel szintén edukációs hatásunk lehet, hiszen a megelőzés, a prevenció, az egészséges életmód jutalmazása meg kell, hogy jelenjen ezekben a biztosítási megoldásokban.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama

1. 2017 sikeres év volt a Groupama Biztosító és az egész biztosítási piac számára. Az egyéni személy-, és vagyonbiztosítások területén is erősíteni tudtuk helyzetünket. A vállalati biztosítások területén a javuló növekedési számok is visszaigazolták azon erőfeszítéseinket, amellyel fejlesztettük a kockázatvállalási képességinket és az értékesítési csatornák és partnereink kiszolgálási színvonalát. Mivel életbiztosítási termékeinket már tavaly az etikus termékkoncepciónak megfelelően alakítottuk át, így számunkra 2017 inkább igazolása volt annak, hogy helyes volt az irány, amit tavaly választottunk, azaz a teljes transzparencia és termékeink megemelt értéke ügyfeleink számára. Ennek a korai döntésünknek is köszönhető, hogy az értékesítési partnereink is felkészülten várták a változást, és ezeket visszaigazolták értékesítési eredményeink is. A pénzügyi folyamatokat tekintve elmondható, hogy a károk növekedését figyelhettük meg piaci szinten és társaságunknál is. A megfelelően diverzifikált biztosítási portfoliónknak köszönhetően még így is tartani tudtuk magas szolvencia megfelelésünket és továbbra is szolid, biztos pénzügyi hátteret nyújtunk ügyfeleink számára.

2. 2018-ban a biztosítási piac további fejlődését várjuk, amelyet egyrészt a gazdasági növekedés táplál, másrészt a személyes biztonság iránti növekvő igény (nyugdíj, előtakarékosság, egészség). A Groupama szándéka az, hogy növelje piaci szerepét és erősítse ismertségét azáltal, hogy 1. magas minőségű tanácsadást és szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára, illetve 2. megbízható és innovatív partnere marad értékesítési csatornái számára. A fő kihívást jövőre az jelenti számunkra, hogy biztosítsuk munkavállalóinknak azt az ideális munkakörnyezetet, amelyben ők minden energiájukat és tehetségüket arra tudják fordítani, hogy társaságunk megfelelő megoldást adjon a személyes, családi és üzleti biztonságukat megteremteni kívánó ügyfeleink igényeire. Az IDD irányelvek hatályba lépése 2018-ban ismét egy igazolása lehet annak a stratégiánknak, amelyben a magas színvonalú személyes tanácsadást tűztük ki célunkként minden ügyfelünk számára.

3. 2018-ban nem számítunk a piacot gyökeresen megváltoztató innovációra vagy változásra. A kihívás ehelyett az lesz, hogy miképpen fogják a piaci szereplők elsajátítani és használni a már rendelkezésre álló új technológiákat, annak érdekében, hogy minél jobban leírják és leképezzék az egyéni ügyféligényeket, és ezáltal jobb tanácsadást adjanak, és megfelelőbben mutassák be az ügyfelek számára javasolt és részükre összeállított biztosítási megoldásokat. A Groupama Biztosító 2018-as új termékeit és szolgáltatásait már mind ennek megfelelően alakítottuk és meggyőződésem, hogy ügyfeleink ugyananolyan nagy kedvvel fogják fogadni őket, mint amilyennel mi fejlesztettük azokat számukra.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon

1. A biztosítási piacon az elmúlt években nagyon enyhe bővülést tapasztalhattunk, de ezzel együtt most vagyunk ott, ahol a válság előtt voltunk. A növekedés lehetséges okai között mindenképpen meg kell említenünk a megváltozott fogyasztói magatartást, amely a vagyon- és élet- (elsősorban nyugdíj) biztosítások tekintetében egyaránt megjelent. A biztosítótárasságok folyamatos edukációs programjainak, kampányainak is köszönhető, hogy társadalmi szinten fokozott tudatosság, tudatosabb tervezés és előrelátás érzékelhető. Kockázati életbiztosítások tekintetében még mindig alulbiztosítottak vagyunk, erre érdemes jobban koncentrálnunk. A vagyonbiztosítási piac bővülését tapasztalatunk szerint a gfb biztosítások díjkorrekciója, valamint a meglévő vagyonbiztosítások (lakossági és vállalati egyaránt!) esetében a biztosítási fedezetek növekedése vagy új kockázatok fedezése - úgy, mint szakmai felelősségbiztosítások, D&O, kiterjesztett garancia biztosítások - együttesen okozták. Meg kell említenünk még az egyszerű, online köthető termékek folyamatos előretörését, különösen a fiatalabb generációk esetében, ami mindenképpen iránymutató a jövőre nézve. Az Aegon Magyarország ismét nagyon jó évet zárt. Szinte minden termékeladás tekintetében növekedtünk. A legnagyobb növekedést a vállalati vagyon-, és utasbiztosításból hoztuk, de életbiztosításból is a piaci átlagnál jobban teljesítettünk. Annak kifejezetten örülünk, hogy évek óta tartani tudjuk vezető pozíciónkat a lakásbiztosítások piacán. Nagy előnyünk, hogy miénk az ország legnagyobb hálózata. Ugyanakkor az alternatív csatornák - alkuszi /banki partnerek, áruházláncokkal való együttműködések, call-center, online - szintén nagyon jól teljesítenek.

2. Körülbelül 10 éve indult el a pénzpiacokon a szabályozói környezet folyamatos változása, ami a biztosítási piacot is egyre kiélezettebben érinti. A Solvencia I., II. után most itt a GDPR, IDD, PRIIPS, és még sorolhatnám a mozaikszavakat. Az tisztán látszik, hogy ezek az új, kockázatalapú szabályok radikális változást eredményeznek, de összetettségük okán nagyon nehéz előre felmérni, miként befolyásolják majd üzleti folyamatainkat, hogyan hatnak az ügyfélkapcsolatainkra. Az előírások miatt szükséges fejlesztések iszonyatos mennyiségű erőforrást kötnek le, hiszen általában rendkívül kevés idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre és az átállásra. A mennyiségi szempontokra való összpontosítás miatt sokszor úgy érezzük, hogy kevesebb idő jut a szabályozások valódi céljának megértésére. A legtöbb szabályozás ugyanis az üzletmenet szempontjából hasznos, kockázatalapú szemlélet átvételére ösztönöz, növeli a transzparenciát, ami hosszú távon minden piaci szereplő számára előnyös.

3. A jövő évben a nyugdíjbiztosítás mellett a kockázati életbiztosítások piacára érdemes jobban koncentrálnunk. Számtalan példát tudnék hozni arra, amikor egy-egy kockázati életbiztosítás életet ment, illetve hozzásegíti a családokat egzisztenciájuk megőrzéséhez egy sajnálatos tragédia után. Ebben a tekintetben tovább kell folytatnunk azt az edukációs tevékenységet, amelyet pár éve a biztosítók közösen indítottak. A lakásbiztosítások terén piacvezetőként szinte kötelességünk évről évre megújulni és ezzel utat mutatni a versenytársainknak. Folyamatosan frissítjük lakástermékünket, újabb és újabb kiegészítőket ajánlunk, jövőre pedig új termékkel jövünk ki, amitől a piac élénkülését várjuk. A világ arra halad, így a hosszú távú ügyfél-kiszolgálási stratégiai célunk is a digitális átállás folyamatának elősegítése, és áttérés a kézi vezérelt folyamatokról a teljesen automatizált, de személyre szabott szolgáltatásokra. Ehhez teljesen átalakítjuk az informatikai rendszerünket, illetve továbbfejlesztjük az ügyfélkiszolgálás minőségére ható folyamatainkat. Az ügyfelekkel való jobb kapcsolattartás és az ajánlataink differenciálása érdekében nagy lehetőséget látunk az IoT-ben. Európa vezető biztosítóinak többsége már "connected-" megoldásokat is kínál, ami feltétlenül iránymutató számunkra. Arra készülünk, hogy először a gépjármű biztosítások piacán fog megjelenni ez az innováció.

Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN

1. Az NN Biztosítónál sikeres évet zárunk mind pénzügyi, mind stratégiai szempontból. Majdnem két éve köteleztük el magunkat a digitalizáció mellett, mert hisszük, hogy ezáltal még relevánsabbá válhatunk az ügyfeleink szemében. Nagy öröm számomra, hogy a digitalizációs programunk első gyümölcsei beértek az idei évben. Számos, a piacon jelenleg egyedülálló megoldást vezettünk be. 2017-ben az értékesítés folyamat során az ajánlatok mintegy 90%-át már papírmentesen, elektronikus aláírás segítségével vettük fel. Nagyot léptünk előre a kockázatelbírálás automatizálásban is. Ma már minden ötödik életbiztosítási ajánlat esetében emberi beavatkozás nélküli a kockázatelbírálás, melynek eredményeként az ajánlat elfogadása után akár öt perc alatt is megkaphatja ügyfelünk a kötvényét. Ezeknek - és számos egyéb kezdeményezésnek - köszönhetően ügyfeleink elégedettsége jelentősen nőtt a 2017-es évben. Az innováció szempontjából meghatározó lépés volt idén a Sparklab nevű inkubátor programunk elindítása is. Olyan ötleteket és együttműködéseket keresünk, amelyek hozzájárulnak az emberek életminőségének javításához. Szélesre tártuk az ajtókat az innováció előtt; az inkubátor programban ugyanúgy szívesen látjuk a startup-ok kezdeményezéseit, mint a nagyvállalati együttműködéseket és a saját kollégáink ötleteit.

2. A legfontosabb kihívás, hogy hogyan tudjuk szélesebb tömegekhez eljuttatni az üzenetet az öngondoskodás szükségességéről. Különösen a fiatalokhoz kell hatékonyabban szólnunk, hiszen minél korábban kezdi valaki az öngondoskodást, annál könnyebb dolga van. Ehhez nem csak érthetőbbé és átláthatóbbá kell tennünk a szolgáltatásainkat, máshogy is kell megszólítanunk a fiatalokat. Számos lépést tettünk ezen a téren már az idei évben is. Például májusban léptünk piacra a runaddict mobilalkalmazással, amely a futók számára kitűzött kihívások teljesítését vásárlási kedvezményekkel és ingyenes biztosítással jutalmazza. Az applikáció mára huszonkétezer letöltésen van túl. De említhetném üzleti szimulációs versenyünket, az NN InsuRace-t is, amellyel szintén újfajta módon igyekszünk közelebb hozni a biztosítási iparág működését a fiatalokhoz. A 2018-as év további nagy kihívása (és egyben lehetősége) a saját működésünk átalakítása. Az ügyfélközpontú, digitális megoldások létrehozásában nem elsősorban az új technológia jelenti a kihívást. Sokkal inkább az, hogy olyan szervezetet és belső működést kell kialakítanunk, amely valóban képes a mai technológia által teremtett lehetőségeket kihasználni. Ehhez a jelenleginél gyorsabb, rugalmasabb, az ügyfelek igényeit mindenkor szem előtt tartó működésre van szükségünk. Ezért kezdtük el 2017-ben az agilis munkamódszer bevezetését, amelyből rengeteget tanultunk. A jövő évben ezen tapasztalatokat felhasználva szeretnénk az agilis módszertant szélesebb körben kiterjeszteni. Hiszem, hogy ezáltal - a jobb, hatékonyabb működésen túl - vonzóbb munkahely is leszünk.

3. Az NN Biztosító hagyományosan nagy fókuszt helyez a kockázati életbiztosításokra. Ebben továbbra is nagy lehetőséget látunk. Számos olyan kezdeményezésünk van, amely reményeink szerint jelentős növekedést hozhat a kockázati életbiztosítások terén. Emellett a növekedéshez véleményünk szerint továbbra is stabilan hozzá fognak járulni a nyugdíjbiztosítások. Növekedésünk másik motorja a már nagyjából két éve zajló digitális átállásunk további kiterjesztése lesz. Egyrészt a jelenlegi működésünk digitalizációjában szeretnénk tovább lépni. Szélesítjük az automatikus kockázatelbírálást, valamit nagyságrendileg egyszerűsítjük fő folyamatainkat, például a kárrendezési folyamatot. Emellett ügyfeleink számos új funkcióval találkozhatnak majd NN Direkt személyes oldalukon. Rengeteget invesztálunk adatelemzési képességeink fejlesztésébe is. Ezzel összefüggésben például partnereinket teljesen új címanyag mechanizmussal támogatjuk. Tovább folytatjuk kezdeményezéseinket az ügyfelek új módon történő megszólítására. Ebben a "dolgok internete" rengeteg új lehetőséget kínál. Jó példa erre a prototípus fázisban lévő - Vodafone-nal közösen fejlesztett - Diablog mobilalkalmazásunk, amely a cukorbetegséggel élők életét könnyíti. A célunk az, hogy azok a cukorbetegséggel élők, akik megfelelősen karbantartják állapotukat és a Diablog applikáció segítségével rögzítik mérési eredményeiket, ne fizessenek magasabb biztosítási díjat, mint nem diabéteszes társaik. További innovatív kezdeményezéseket várunk a Sparklab februárban induló következő inkubációs programjától is. Itt már javában folyik a résztvevők toborzása. Bár a jelentkezési határidő még nem zárult le, már eddig is ígéretes ötletekkel találkoztunk.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A piac az idei évben organikusan fejlődött, sőt, a nyugdíjbiztosítások terén az új kötésekkel (az év végére 250 ezer darab felett lehet a szerződéses állomány) és a közel 220 ezer forint/éves átlagdíjjal a szektor bebizonyította, hogy nem alaptalanul érvelt amellett, hogy messze a legszélesebb rétegeket tudja majd elérni az öngondoskodási termékek közül. Jól sikerült az átállás az etikus életbiztosítási koncepcióra: a termékek száma ugyan megfeleződött, de az MNB-vel közösen kidolgozott új koncepció valóban növelte a bizalmat a termékek iránt, s így az átlagdíj-növekedés ellensúlyozta a szerződések számában tapasztalt visszaesést. A nem életágban a kgfb-piacon megszűnt a 100% feletti combined ratio - az üzletág immár nem okoz szektor szintű veszteséget. A fentiek ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek: a díjbevétel-növekedés dinamikája még mindig csak alkalmi jelleggel haladja meg a GDP bővülését, ami azt mutatja, hogy a szektornak magasabb fokozatra kell kapcsolnia. A Posta Biztosító szempontjából komoly fegyverténynek tartom, hogy idén is sikerült túlteljesítenünk a terveinket, és számos új termékkel léptünk piacra. Megújítottuk a lakásbiztosításunkat, a PostaÉdesOtthon a piac egyik legkorszerűbb terméke lett, és emellett a kárrendezés területén is sok ügyfélkényelmi megoldást kínál. A mobilapplikáción keresztüli fotós kárbejelentés és a videós kárrendezés mellett ehhez a biztosításunkhoz a piacon egyedülálló 5 napos kárügyintézési garanciát is bevezettünk. A PostaGyógyír termékünkkel az egészségbiztosítás irányába tettünk egy lépést. Ez a biztosításunk a rákos megbetegedések esetén nyújt anyagi segítséget ügyfeleinknek. Az utolsó negyedévben nagy sikerrel debütált PostaNyugdíj Prémium éves díjfizetésű nyugdíjbiztosításunk. Idén indítottuk útjára a kerékpárosoknak szánt baleset-, vagyon- és felelősségbiztosítást kínáló, Hello Bringás termékünket. A Hello Bringás biztosítás az ugyanezen a néven futó mobilapplikáción és weboldalon köthető. Az appban a biztosításon kívül más funkciók is megjelennek, amelyek segíthetik a kerékpárosok mindennapi életét, pl. bringakereső, kárbejelentő, vagy szervizkereső szolgáltatás.

2. A legnagyobb kihívások talán nem is piaci jellegűek: az épphogy átélt Szolvencia II. szabályozás gyakorlatba állítását követően 2018-ban újabb uniós elvárások teljesítése köti majd le a szektor kapacitásainak jelentős részét. Az üzleti oldalon egyértelműen az alacsony kamatkörnyezet jelenti az egyik fő kihívást. Különösen nehéz ebből a szempontból a hazai környezet, hiszen az MNB jelezte: hosszú évekig akár negatív maradhat a reálkamat. Ahogy idén is, jövőre is folyamatos téma lesz a digitalizáció kérdése, ami akár új termékeket, új szolgáltatásokat hozhat a piacra. Ezek a változások a mi mindennapjainkra is hatással lesznek.

3. Természetesen a nyugdíjbiztosításban hiszünk - meggyőződésem, hogy a piac legtranszparensebb és az átlagdíjra vetítve egyik legolcsóbb konstrukcióját alkottuk meg és vezettük be novemberben. Szeretnénk növekedést elérni a kockázati biztosítások terén is, itt is készülünk meglepetéssel. A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan lakásbiztosítási piacon is növekedést várok. Sokan kérdeznek bennünket az Insurtech lehetőségekről is: igen, teret nyer a digitalizáció, de látni kell, hogy a biztosítási piac eddig is jól teljesített ezen a téren. Ugyanis nálunk már korábban is lehetővé vált az online szerződéskötés, a kárakták már minden biztosítónál elektronikusak, és azt se felejtsük el, hogy mind a mai napig a biztosítás az a termék, ahol érdemi díjkedvezmény jár az elektronikus szerződésért és díjfizetésért. Ha a digitalizáció szempontjából keresünk kitörési pontot a piacon, akkor azt gondolom, az ügyfélélmény javításában nagy lehetőségek rejlenek, így mi is több újdonság bevezetését tervezzük 2018-ban ezen a téren.

Lehel Gábor elnök-vezérigazgató, Union

1. Az idei év egyrészt kedvező környezetet biztosított a gazdasági szereplők számára, másrészt januártól az etikus életbiztosításokkal új szabályozás lépett életbe, ami év elején még nehezen prognosztizálhatóvá tette az üzleti eredmények alakulását. Összességében a biztosítási piac kedvező évet tudhat maga mögött: az MNB adatai szerint a szektor díjbevétele szeptember végéig több mint 6 százalékkal bővült. Ráadásul mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási ág kiegyensúlyozott növekedést mutatott, ami azt jelenti, hogy nem csupán egyszeri hatások eredményeképpen fejlődött a terület. Az Union Biztosító ebben a környezetben sikeresen tudta kihasználni az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményét, és várhatóan a teljes évet is a piaci átlagot meghaladó eredménnyel zárja. Természetesen 2018-ban kiemelt feladat számunkra a három hazai VIG biztosító várhatóan áprilisban megvalósuló egyesülése.

2. A teljes piacot tekintve elmondható, hogy az elmúlt időszakban a működésünk szabályozása egyre inkább szigorodott, folyamatosan egyre több és egyre komplexebb elvárásnak, előírásnak kell megfelelnünk. Ez a tendencia tovább folytatódik a következő években is. Lesznek olyan új szabályozások, amelyeknek már 2018-ban meg kell felelnünk. Emellett várhatóak olyanok, amelyeket ugyan később kell teljesíteni, ám az üzleti modellekre, a működésre gyakorolt jelentős hatásaik miatt már most komoly elemzéseket, előkészületeket és nem utolsósorban stratégiai döntéseket igényelnek. 2018-ban meg kell felelnünk például az IDD és a PRIIPSs előírásainak, ugyanakkor már foglalkoznunk kell többek között az IFRS17 bevezetésével is, amely újraírja szinte az összes játékszabályt. A megfelelés, bevezetés komoly erőforrásokat köt le, ugyanakkor a nagy kihívások, projektek, háttérmunka közben sem felejthetjük el egy percre sem, hogy a fő fókuszba az ügyfélnek kell kerülnie. Az új, integrált Union biztosítónak arra kell törekednie, hogy a vele kapcsolatba lépő ügyfél egyre magasabb színvonalú kiszolgálást kapjon az értékesítéstől kezdve a kapcsolattartáson át egészen a szolgáltatásnyújtásig. Ez folyamatos és tudatos igényfelmérést, termékfejlesztést, sok esetben a core-tevékenységen túlmutató szolgáltatásokat, folyamatoptimalizálást, és minden téren megjelenő ügyfélközpontú kultúrát jelent. Az idei év kulcsfeladata számunkra a Vienna Insurance Group (VIG) három hazai biztosítótársasága egyesülésének előkészítése volt. Az Erste Biztosító, az UNION Biztosító és a Vienna Life Biztosító együttesen mintegy egymillió ügyfelet szolgál ki, így az erőforrások egyesítése és az új, optimalizált értékesítési struktúrának a sikeres megteremtése különös gondot igényel valamennyi egyesülő tagvállalat részéről.

3. A jelenlegi pozitív piaci tendenciák folytatódása a nem-életbiztosítási ágon mind lakossági, mind vállalati szinten kedvez a vagyonbiztosítások gyarapodásának. Emellett a privát egészségbiztosítások jelenthetnek továbbra is kitörési pontot. Mi ezen a területen újabb termékmegoldásokat illetve a háttérterületek folyamatainak optimalizálását tervezzük. Személybiztosítási területen továbbra is a kockázati, valamint a folyamatos díjas termékekre helyezzük a hangsúlyt, és jövőre is szeretnénk hatékonyan kielégíteni a nyugdíjbiztosítási területen érzékelhető keresletet. Mindkét nagy területen erőteljesen igyekszünk támaszkodni a biztosítási piacon is felhasználható technológiai fejlesztésekre, megoldásokra. Folyamataink optimalizálásának keretében - kihasználva a VIG-cégek egyesülése kapcsán amúgy is jelentkező átalakítási lehetőségeket - új lendületet adtunk a digitalizációs fejlesztéseknek a működés legkülönbözőbb területein.

Forrás: www.portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Új MNB index a lakásbiztosítási díjak alakulásáról
2024 március 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Új MNB index a lakásbiztosítási díjak alakulásáról

Az MNB új Lakásbiztosítás-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja az otthonbiztosítások díjainak alakulásáról. Tavaly év folyamán 18 százalékkal, 56 ezer forintra nőtt egy átlagos lakásbiztosítás éves díja, míg a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokért (MFO) közel 10 százalékkal kevesebbet, 51 ezer forintot kell fizetni. Az MFO termékek átlagosan közel 20 százalékkal magasabb szolgáltatást is nyújtanak, így ügyfélértékük még magasabb.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) indexének mintájára - negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzétesz. Az MNB honlapjának külön e célra létrehozott színes, könnyen átlátható felületén mutatja be a friss adatokat. A negyedévente publikálandó Lakásbiztosítás-index 2022 IV. negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

Az index a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit és külön jelzi a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra (MFO) vonatkozó díjváltozásokat is.

Az infláció miatt az építőanyagok ára és az építés-szerelési költségek is jelentősen nőttek az elmúlt években, emellett tavaly rekordmértékű viharkárokról számoltak be a biztosítók. A fővárosi és nem budapesti szerződések átlagdíja tavaly év végén 56 ezer forint volt, amely 2022 IV. negyedévhez képest 17, illetve 18 százalékos éves emelkedést jelez. Eközben – többek között a 2023. évi jelentős viharkárok hatására – a kárráfordítás harmadával, 35 százalékkal emelkedett, vagyis a díjemelkedés ütemét meghaladta a kárkifizetések növekedése.

A 3 millió darab, állandóan lakott ingatlanra kötött lakásbiztosítás 82 százaléka, azaz 2,5 millió nyújt teljeskörű (ingatlan és ingóság) fedezetet. A teljeskörű megkötött MFO szerződések átlagdíja 9,5 százalékkal volt kedvezőbb a lakott, teljeskörűen biztosított ingatlanok átlagdíjánál, míg kárráfordítása 19 százalékkal volt magasabb. Utóbbi tehát az ügyfelek számára magasabb – ráadásul az elmúlt egy évben bővülő – szolgáltatást jelent. Az ár- és szolgáltatási előnyt együttesen figyelembe véve az MFO termékek 31,4 százalékkal magasabb ügyfélértéket képviselnek. Azonos biztosítási összeg (50 millió forint) mellett a megkötött MFO szerződések díja átlagosan több, mint 16 ezer forinttal kedvezőbb volt.

A társasházbiztosítások közel 1,2 millió otthonra nyújtottak fedezetet tavaly év végén, s ezek átlagos éves díja albetétenként 28 ezer forintot tett ki. A csak ingóságra kötött lakásbiztosítások száma 386 ezer volt, amelyek átlagos éves díja 23 ezer forintra rúgott. Nem lakott ingatlanokra is van lehetőség lakásbiztosítást kötni, ezek jellemzően vidéken helyezkednek el, e szerződések száma bő 200 ezer volt 2023 végén.

E számok az átlagos díjváltozást mutatják, az egyes szerződések eltérően is módosulhattak. Ha egy ügyfél sokallja díját és/vagy nem elégedett a szolgáltatással, szerződéses évfordulóján és 2024--től a márciusi lakásbiztosítási kampány alkalmával van lehetősége kedvezőbb biztosítás kiválasztására, átszerződésre. Jó választás lehet az MNB védjegyével ellátott MFO, amely elektronikus, gyors ügyintézést, önrész és felesleges kiegészítők nélküli ajánlatot is jelent. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.

forrás: mnb.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Pálinkafőző felrobbanása miatt is lehet kártérítéssel élni
2024 március 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Pálinkafőző felrobbanása miatt is lehet kártérítéssel élni

A hűség és az árengedmények kombinációja a sláger az új lakásbiztosítási kampányban. A hűségidő vállalást egyes biztosítók akár 20 százalék kedvezménnyel is jutalmazzák – közölte a kampány első 8 napjának tapasztalatai alapján a CLB. A független biztosítási alkusz szerint, az eddig szinte kizárólag biztosítási ügynökökön keresztül megkötött és ápolt lakásbiztosítási állomány fokozatosan átkerül az online felületekre. Határozottan érződik az is, hogy tovább növekszik a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) aránya. A biztosítók különféle új kiegészítő kedvezményekkel is igyekeznek ügyfeleket szerezni, van, amelyik pálinkafőző robbanásra is hajlandó kártérítést fizetni.

A hűség és árengedmények kombinációja a vezető irányvonal a biztosítók ajánlatai között az új lakásbiztosítás kampányban. A kampány első 8 napján a hűségidő vállalásért kapható kedvezmény látszik igen hatékony akciónak. Ez pontosan azt jelenti, hogy az, aki 3 év hűséget vállal az általa választott biztosítónál, akkor erre az időtartamra komoly, akár 20 százalék díjkedvezményt kaphat.

Ezzel a társaságok igyekeznek nemcsak megszerezni, de a jövőben maguknál is tartani az ügyfeleket. – magyarázta Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz kommunikációs igazgatója.

A kampány kezdete óta eltelt bő egy hét alatt a CLB weboldalán már több ezer lakásbiztosítást kötöttek és csaknem ötvenezer kalkulációt végeztek eddig az ügyfelek. Az adatokból az látszik – mondta Németh –, hogy bár erős az érdeklődés az új díjak iránt, eddig a kalkulációt végzők 10 százaléka talált kedvezőbb ajánlatot, vagy egyéb okból döntött úgy, hogy biztosítót vált. Korai lenne azonban most levonni a végső következtetést, de az már most, az első időszakban is határozottan látszik, hogy nagy az érdeklődés. A weboldalon tömegesen elmentett kalkulációt márciusig még sokan fogják véglegesíteni - véli a CLB szakértője.

Az időtartam, vagy hűség kedvezmények mellett hangsúlyosak a kiegészítő biztosítások is, amelyek között tallózva találni több megmosolyogtató ajánlatot is. Ilyen például a pálinkafőző robbanásra, a dioptriás szemüveg eltörésére, kisállat orvosi ellátására, vagy például kórházi lopásra, illetve kifejezetten combnyaktörésre szóló kártérítés.

A kiegészítők között kutakodva lehet találni még hat hónapos díjátvállalást munkanélküliség esetére, vagy a hűtő leolvadás miatt tönkrement a fagyasztott élelmiszerek kártérítésére is – sorolta az érdekesebb újdonságokat a szakértő. Németh hozzátette, ezekből a kicsit furcsa kiegészítőkből is látszik, hogy a biztosítók igyekeznek az ügyfelek kedvében járni, ezért is érdemes a részleteket is alaposan tanulmányozni.

Ráadásul az internetes felületen – például az alkuszi weboldalon – ezt 20-25 perc alatt meg lehet tenni. A lakásbiztosítás kiválasztásakor a minőség továbbra is legyen fontos szempont, nem érdemes feltétlenül az olcsóság alapján választani – tanácsolta Németh. Szerinte egyébként az, aki nem akar nagyon elmerülni a részletekben, nyugodtan választhatja az ajánlatok közül az MNB Minősített Fogyasztóbarát Terméke védjeggyel jelzett biztosítást. Ezek ugyanis egy alap- és középkategóriás biztosítás esetén is megfelelő védelmet és mozgásteret nyújtanak mindenkinek.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Évforduló, felmondás, váltás – mutatjuk, mire kell figyelnie azoknak, akik február 29-én kötnek biztosítást
2024 március 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Általános

Évforduló, felmondás, váltás – mutatjuk, mire kell figyelnie azoknak, akik február 29-én kötnek biztosítást

Aki február 29-én kötne biztosítást, annak a következő három évben dátum szerint nem lenne évfordulója. A biztosítók azonban erre a helyzetre is találnak megoldást – mondta az InfoRádióban a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

A jogszabály értelmében a biztosítási évforduló arra a napra esik, amelyen korábban megkötöttük a szerződést, azonban sokszor előfordul, hogy az életszerű gyakorlatok bizonyos pontokban eltérnek a törvényi előírásoktól. A szökőévekben, így idén is ilyen speciális helyzet áll elő. Németh Péter az InfoRádióban elmondta: aki február 29-én köt biztosítást, annak a következő években egy nappal eltolódik az évfordulója. A biztosítók kétféle gyakorlatot folytatnak ebben az esetben: egyesek február 28-ára, mások március elsejére teszik az évfordulót a következő három évben.

Németh Péter azt javasolja, hogy szökőévben „ne centizzük ki az évfordulót” február utolsó napjára a biztosításkötéseknél vagy biztosítóváltásnál, hanem inkább néhány nappal korábban intézzük el a szükséges teendőket, hiszen így biztosan nem adódik probléma ebből.

Mint mondta, normál esetben sem szerencsés, ha a felmondást vagy a biztosítóváltást a legutolsó napra hagyjuk, sokkal jobb, ha az évforduló előtt néhány nappal megoldjuk ezt, hiszen bármikor közbejöhet valamilyen gond, fennakadás vagy technikai probléma.

A kötelező biztosítás évfordulóját minden biztosítónak figyelnie kell meglévő ügyfelei esetében. Kötelező biztosítás esetén a jogszabály szerint az évforduló előtt legalább ötven nappal minden ügyfél részére meg kell, hogy érkezzen a biztosítási díjértesítő indexlevél az indexdíjjal, vagyis az értesítésnek tartalmaznia kell a következő év vállalási díját – amennyiben az érintett nem vált biztosítót. Németh Péter elmondta: ebben a levélben is feltüntetik az évforduló dátumát, amihez igazodhatnak az ügyfelek a következő években.

Fontos tudni azt is, hogy csak abban az esetben írathatunk át gépjárművet a nevünkre, ha rendelkezünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb). Ebben az esetben azonban nem kell előre vagy visszadátumozni az adásvételi szerződést, ugyanis Németh Péter elmondása szerint az adásvételi szerződések „az adott valós napon jönnek létre”.

Ez azt jelenti, hogy ha az adott év február 29-én születik meg a jármű adásvételi szerződése, akkor azon a napon kötelező biztosítást is lehet igényelni, vagy akár előre is meg lehet azt kötni, amennyiben ismerjük a szükséges adatokat, és akkor ki lehet jelölni az évforduló kezdetét is. Jogi szempontból és minden egyéb intézkedés vonatkozásában tehát az a dátum számít, amikor létrejött a biztosítási szerződés, valamint az adásvétel az autót illetően.

forrás: infostart.hu

Még el sem kezdődött, máris pörög a lakásbiztosítási kampány
2024 február 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Még el sem kezdődött, máris pörög a lakásbiztosítási kampány

Még el sem kezdődött, máris működik a kormány márciusra meghirdetett, jó előre beharangozott lakásbiztosítási kampánya: az elképzelés működik, ugyanis jelentősen megmozdult a piac. A CLB független biztosítási alkusz online oldalán végzett kalkulációk alapján most úgy látszik, már meg is lehet a nagy nyertes, és azok a cégek is, amelyek a kampány végéig a legtöbb ügyfelet veszíthetik majd. Az alkusz oldalán az ügyfelek átlagosan 35 700 forintos éves díjjal kalkulált szerződést kötöttek. Az MNB Fogyasztóbarát Otthonbiztosításának aránya máris 22 százalék és folyamatosan növekszik.

Mint ismert, egy új kormányrendelet értelmében március 1. és 31-e között bárki felmondhatja, lecserélheti a lakásbiztosítását, függetlenül attól, hogy mikor van az évfordulója. A CLB biztosítási alkusz online felületén jó pár hete elérhetőek a márciusi kampány akciós ajánlatai, ezért már most, az első ezer megkötött új lakásbiztosítás és a csaknem tízezer kalkulációs történetet elemezve az látszik, hogy a KÖBE lehet a nagy nyertes, ugyanis az alkusz oldalán kötött szerződések 26 százalékát viszi – ismertette a kampány beélesítése előtti helyzetet Németh Péter, kommunikációs igazgató. A CLB az oldalon látható ügyfélmozgás alapján úgy látja, hogy jelenleg a második helyen a Groupama áll 19, harmadik az Uniqa 11 százalékkal és pillanatnyilag a KH biztosító a negyedik. A kötések mellett azt is meg lehet figyelni, hogy mely társaságoktól „köt el” a legtöbb ember. Most úgy tűnik, hogy a három régi nagy biztosító, az Allianz, a Generali és az Alfa - az Aegon jogutódja - veszíti el a legtöbb ügyfelet.

Németh Péter elmondta, hogy már az átlag díjak alakulása is látszik, ez jelenleg évente 35 724 forint, míg otthonukat négyzetméterenként átlagosan 473 ezer forintra biztosítják. Érdekes biztató jelenség, hogy a CLB oldalán az ügyfelek 25 százaléka maga adja meg az ingatlan becsült négyzetméterenkénti értékét, a többség a CLB vagy a biztosítók által javasolt minimum árat választja. Fontos, hogy egyre több legyen a tudatosan biztosító ügyfél és egyre kevesebb az alulbiztosított ingatlan, hiszen egy nagyobb kár esetén csak egy jó biztosítás fedezheti a veszteség anyagi pótlását – szögezte le Németh.

A szakértő szerint ez az új kampány nagyon meg fogja mozgatni és meg is osztja majd a biztosító társaságokat, ugyanis talán most először látszik egyértelműen, hogy az érdekeik nagyon eltérőek. Vannak olyan régebbi nagy cégek, amelyek a magyarországi lakásbiztosítási állomány csaknem 70 százalékát birtokolják. Ez elsősorban azért alakult így, mert korábban felvásárolták vagy megörökölték az egykor nagy állományokkal rendelkező régi magyar biztosítókat, mint például az Állami Biztosítót, a Providenciát vagy a Hungária Biztosítót – magyarázta a szakértő.

Németh Péter emlékeztet a Magyarországon jellemző passzív biztosítási kultúrára: az ügyfelek többsége miután egyszer megköti a szerződést, többet nem, vagy csak nagyon ritkán törődik annak árával, tartalmával, a korábban biztosított érték aktuálisra való frissítésével sem. Ez a magatartás volt az egyik ok, ami az MNB Fogyasztóbarát Otthonbiztosításának (MFO) létrehozásához vezetett. Ez a biztosítási forma szigorú szakmai sztenderdeknek felel meg, elősegíti, hogy a biztosítási fedezetek hosszabb távon magas szintű védelmet nyújtsanak, és az ügyfelek könnyebben össze tudják hasonlítani a biztosítók ajánlatait.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a régi biztosítások mindegyike rossz vagy túlzottan elavult lenne, hiszen komoly szakértelemmel rendelkező társaságok felügyelik, és gondozzák is azokat – szögezte le Németh. A CLB szakértője szerint egyébként van már a piacon jó néhány újabb, működő és szintén megfelelő biztosító társaság, amely nagyon szeretné magához átcsábítani ezeknek a passzív ügyfeleknek a jó részét. A verseny mindig jót tesz egy piacnak, főleg, ha nemcsak árban, de tartalomban is rivalizálnak a biztosítók. A mostani kampány ilyen lesz – mondta –, és mivel a társaságok fele maradásra, a másik fele pedig váltásra fogja biztatni az ügyfeleket, érdekes, izgalmas március elé néz a szakma.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Már alig drágulnak a kötelező biztosítások az MNB szerint
2024 február 26.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Már alig drágulnak a kötelező biztosítások az MNB szerint

Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.

A közlemény szerint az éves díjnövekedés – a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt – a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt. Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban, márpedig e fékeződés is kedvezően hat a díjak változására.

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagos állománydíja 0,3 százalékkal, szerződésenként kevesebb mint 400 forinttal nőtt 2023 utolsó negyedévében a korábbi időszakok 1-7 százalékos mértékeivel szemben.

Mind a díjak, mind a kárkifizetések növekedésénél egyértelműen látszódik a lassulás – állapította meg az MNB. A személyautók éves országos átlagdíja így 2023-ban 53 ezer forint alatt maradt. A kárkifizetésekre a biztosítók a tavalyi utolsó negyedévben 0,7 százalékkal fordítottak többet, mint 2023 júliusa és szeptembere között.

forrás: 24.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Már csak egy hét maradt az autók kötelezőjének befizetésére
2024 február 22.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Már csak egy hét maradt az autók kötelezőjének befizetésére

A szökőév miatt idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) rendezésének határideje.

Annak a majdnem 80 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, arra is figyelniük kell, hogy az összegnek a határidőre a biztosító számláján kell lennie - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az utolsó napon már sem a csekk, sem az internetes bankkártyás fizetés nem javasolt, mert az összeg így nem fog időben megérkezni.

Közleményük szerint február 29-én már csak a személyes befizetés és az azonnali átutalás a biztos, csekken pedig legkésőbb a hétfői feladás. Aki ügyfélszolgálaton fizetne, arra is figyelnie kell, hogy nem működtet mindegyikük pénztárt.

A késedelmes ügyfelek nem hivatkozhatnak az értesítés hiányára, a fizetési határidő számontartása a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának felelőssége.

Aki nem fizet időben, annak a határidőt követő napon törlik a szerződését, újrakötéskor pedig fedezetlenségi díjat is kell fizetnie.

A jogszabály szerint a biztosítónak hiányzó befizetés esetén az adott szerződést a határidőt követő napon törölnie kell, így az érintett ügyfelek azonnal biztosítási védelem nélkül maradnak. Ez azt jelenti, hogy esetleges károkért nem számíthatnak a biztosító térítésére, például súlyos személyi sérülés esetén akár több tízmillió forintra is rúghat a kár - teszi hozzá a hvg.hu.

Ha a szerződést újrakötik, nemcsak a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és újrakötés közti időszakra is kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat. A fedezetlenségi díj idén személyautóknál napi 770-1540 forint között, teherautóknál pedig akár napi 6040 forintot is jelenthet.

A biztosítást ugyanazon biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett a teljes évre vonatkozó köteleződíjat is egyszerre kell befizetni, választási lehetőség nélkül.

A fizetési módok kiválasztásakor időben és megfontoltan kell eljárni, figyelembe véve a banki átutalás időigényét és az ügyfélszolgálati irodák nyitvatartási idejét.

forrás: economx.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

A biztosítók már elkezdték értesíteni ügyfeleiket a márciusi kampányról + videó
2024 február 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A biztosítók már elkezdték értesíteni ügyfeleiket a márciusi kampányról + videó

Az év legnagyobb biztosítási kampánya közeledik. A biztosítók már elkezdték értesíteni a lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleiket a márciusi kampányról. A rendkívüli felmondási lehetőségnek köszönhetően akár több százezer ügyfél is a váltás mellett dönthet.

Magyarországon a lakóingatlanoknak több mint a 90 százaléka biztosított, ez 3.3 millió háztartást jelent. Ezeknek a 70-75% már 3 évnél régebbi, sok esetben elavult biztosítással rendelkezik.

Lakásbiztosításokat lehet váltani szabadon függetlenül most március hónapban. Ez egy vadonatúj rendelkezés. Eddig is lehetett ingatlanbiztosításokat cserélni, mindenkinek akkor volt az évfordulója, amikor éppen előző évben kötötte a biztosítást, tehát az a hónap volt az évforduló. Most ez az új rendelet lehetőséget ad arra, hogy függetlenül attól, hogy mikor van ez a bizonyos évforduló, dátum vagy forduló időszak, leváltsuk és akár egy másikra lecseréljük a lakásbiztosításunkat – mondta Németh Péter, a Clb Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Korábbi években a lakás- és ingatlanbiztosításokat csak egy adott hónapban lehetett ingyenesen felmondani, egyéb esetekben díjnemfizetéskor érvényben volt egy respiró időszak, így utólag a biztosító behajthatta az ügyfeleken a türelmi idő alatt be nem fizetett biztosítások összegét. Ez a márciusi biztosítási kampány most ezt küszöböli ki, és egy plusz ingyenes felmondási időszakot biztosít mindenkinek.

A kampány március 1-jén kezdődik és a húsvét miatt egészen április 2-ig tart. A felmondást közölhetjük személyesen a biztosító ügyfélszolgálatán és ügynökségi pontjain, az online ügyfélfiókunkon keresztül, e-mailben vagy akár postai úton is.

forrás: hirtv.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Nagyon fontos levelet kap a héten rengeteg lakástulaj: százezreket bukik, aki most rosszul dönt
2024 február 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nagyon fontos levelet kap a héten rengeteg lakástulaj: százezreket bukik, aki most rosszul dönt

Még ezen a héten, február 15-éig minden magyar, aki rendelkezik lakásbiztosítással, értesítést fog kapni a biztosítótársaságától, hogy nézze át szerződését, mert lehetséges, hogy az elalvult, vagy más okból lehet érdemes újrakötni - sokszor jobb feltételekkel. Lambert Gáborral, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjével néztük át, hogy kinek és mikor lehet érdemes ezen elgondolkodni - valamint elhűltünk azon a számon, hogy hány ingatlantulajnak nincsen semmilyen lakásbiztosítása.

Alapjaiban rengeti meg a kormány a lakásbiztosítások piacát azzal, hogy idén márciusban először elindítja az egyhónapos felmondási lehetőséget. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 3,3 millió szerződő lesz jogosult a lakásbiztosítása lecserélésére a következő hónapban - erről nemrégiben lapunk is beszámolt.

A magyar háztartások háromnegyedének van lakásbiztosítása, ez egy jó aránynak számít Európában. Annál több viszont a probléma maguknak a biztosításoknak a tartalmával: sokszor elavultak, az ingatlanok alulbiztosítottak, a befizetett díjak harmadából lesz csak kárkifizetés, és túl magas a biztosítók piaci koncentrációja is. Ezen akar változtatni a Nemzetgazdasági Minisztérium az idén először meghirdetett márciusi egyhónapos felmondási lehetőséggel.

Szakértővel néztük át, hogy pontosan kiket érinthet ez a meghirdetett lehetőség, mi számít elavult biztosításnak, és konkrétan miért járunk jól azzal, ha élünk a lehetőséggel - mert mind kiderült, sok magyarnak tényleg fogalma nincs arról, hogy pontosan milyen a biztosítása, mikor kaphat kárrendezést, ha beüt a baj.

Jók a magyarok biztosításkötésben

A 2008-as világgazdasági válság óta szignifikánsan nő mind az élet-, mind pedig a nem életbiztosítások aránya a magyar lakosság körében. Mint a Magyar Biztosítók Szövetségének tavalyi adataiból kiderül, 2013 óta egyszer sem volt csökkenés az utóbbi kategóriában: abban az évben még 40 ezer forint volt az egy főre eső biztosítási díj, 2022-ben már ennek több mint a duplája, 85 ezer forint volt ugyanennek a mutatónak az értéke.

Egy nemrég ismertetett kutatási eredmény szerint hazánkban tízből hét ember úgy gondolja, hogy a biztosítások segítik az ember felkészültségét, tízből nyolcan pedig azt gondolják, hogy mindenki maga tehet a biztonsága érdekében, Ennek jegyében pedig tudatosan követik bevételeiket és kiadásaikat egyaránt.

Az Alfa Biztosító felkérésére az Ipsos által készített kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók előtt álló legfontosabb kihívások ma döntően anyagiak. A válaszok alapján a lakosságnak csupán egyharmada érzi magát felkészültnek a vagyoni helyzete romlására, és mindössze 6 százalékuk mondta azt, hogy akár két évre elegendő megtakarítással rendelkezik.

Fontos, hogy átnézzük

Hogy tisztábban lássunk a kérdésben, megkérdeztük Lambert Gábort, a Magyar Biztosítók Szövetségének munkatársát, pontosan miről fog szólni a biztosítási kampány. Válaszadását azzal kezdte, hogy szerinte mindenképpen érdemes néhány évente átnézni a lakásbiztosításunkat.

Az egyik legfőbb értékünk az otthonunk, ezért alapvetően mindenkinek érdemes általában 2-3 évente rendszeresen átnéznie a lakásbiztosítását, felülvizsgálni a biztosítási összegeket, - amelyek a kártérítés felső határait adják meg - és tájékozódni arról, hogy egy esetleges káreseménynél hogyan zajlik a kárrendezés - fogalmazott Lambert Gábor. Szerinte az is lényeges, hogy nem kizárólag az életünk és a vagyontrgyaink védelme, hanem a gazdaság jelenlegi teljesítménye miatt is átértékelendő szempont lehet a biztosítás átnézése.

A kiszámíthatatlan időjárási viszonyok következtében mára már nem kérdés, hogy szükség van a lakásbiztosításra, amit a többség így is gondol, hiszen Magyarországon a lakóépületek megközelítőleg 75%-a biztosítva van. Emellett az is fontos, hogy mindenki a saját körülményeinek, igényeinek megfelelő biztosítást kössön: egy társasházban lakást bérlő, sokat utazó városi fiatalnak más vagyontárgyak védelme fontos, mint egy vidéki kisvárosban, családi házban élő négyfős családnak. De, ami kiemelt figyelmet igényel egy erősebb inflációs időszakban az az, hogy megfelelő biztosítási összegekről szóljon a lakásbiztosítás - tette hozzá a MABISZ kommunikációs munkatársa.

Alulbiztosítás: százezrekbe kerülhet, csak később

Megtudtuk azt is, hogy annak, ha nincs - vagy a vagyontárgy értékével nem arányos - biztosítás, annak is van egy kifejezett neve. Lambert Gábor elárulta, hogy pontosan mennyi pénzt bukhatunk, ha alulbiztosítottak vagyunk.

Az alulbiztosítottság elkerülése az egyik legfontosabb cél: az alulbiztosítottság azt jelenti, hogy a vagyontárgy újraépítési, pótlási vagy újra beszerzési értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget – ebben az esetben a keletkezett kárnak csak egy részét fizeti ki a biztosító, és a kár helyreállításához szükséges fennmaradó összeget a károsultnak saját forrásból kell állnia. Ez például egy nagyobb tűzkárnál vagy viharkárnál jelentős összegre rúghat, ami nagyon megterhelő lehet, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben. Ingóságok esetében ez fájdalmasabb veszteséget is eredményezhet, ha pl. egy birtokunkba került műértéket nem vonunk biztosítási fedezet alá - mondta a szakértő kérdésünkre. Elárulta azt is, hogy ha még fejlesztettünk is a házon, akkor is érdemes lehet újragondolni a biztosításunkat.

Ha értékes vagyontárgyat vásároltunk vagy épp bővítést vagy felújítást hajtunk végre az otthonunkban, esetleg napelem került a tetőre, akkor javasolt módosítani a biztosítást. Ilyenkor nem csak a biztosítási összeget ajánlott felülvizsgálni, hanem érdemes megnézni, van-e olyan speciális kiegészítő szolgáltatás, amely fokozza a biztosítási védelmet - tette hozzá Lambert Gábor.

Végezetül pedig elmondta: a kiemelt médiafigyelem talán most azokat is ráveszi a biztosítás megkötésére, akik még nem rendelkeznek ilyennel - ez Magyarországon jelenleg egymillió ingatlan tulajdonosáról mondható el.

A lakásbiztosítást mindenki saját anyagi biztonsága érdekében köti, nem mindegy, hogy az mire és milyen mértékben nyújt fedezetet. Ebben az esetben nem elég csak a biztosítási díjat nézni. Emellett ugyanis nagyon fontos tényező a szerződés konkrét tartalma, az, hogy mire nyújt fedezetet a biztosító, valamint a kárrendezés folyamata – az, hogy probléma esetén milyen módon, mértékben és mennyi idő alatt történik meg a kár rendezése. Másrészt az is fontos, hogy olyan biztosításunk legyen, ami széles körű védelmet nyújt magunk és a családunk részére. Arra, hogy a fentieknek alaposan és körültekintően utánajárhassunk, időt kell szánni, és nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az információk beszerzését. Emellett javasolt egy biztosítási tanácsadó segítségét is kérni, aki szívesen segít a szerződés átnézésében, aktualizálásában - zárta gondolatait a MABISZ kommunikációs vezetője.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Az ország nagy része nem tudja, milyen nagy esemény jön heteken belül a lakásbiztosításoknál
2024 február 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Az ország nagy része nem tudja, milyen nagy esemény jön heteken belül a lakásbiztosításoknál

A lakásbiztosítási ügyfelek mindössze hatoda hallott a márciusi váltási időszakról, pedig sokaknak érdemes lenne leváltaniuk elavult biztosításukat. Különösen a régi biztosítást használó ügyfelekhez nem jutott el a kampány híre – derült ki az Impetus Research kutatásából. A témával kiemelten foglalkozik a Portfolio február 27-ei Biztosítás 2024 konferenciája, nem érdemes lemaradni a rendezvényről!

2024 márciusára rendkívüli lakásbiztosítás-váltási időszakot hirdetett a kormány azzal a céllal, hogy a piaci versenyt ösztönözze. Az Impetus Research 2023 decemberében online reprezentatív kutatást végzett a 18-69 éves, lakásbiztosítással rendelkező magánszemélyek körében, amely feltárta, hogy a kampány ismertsége egyelőre alacsony az ügyfelek körében. A tájékozatlanság megakadályozhatja a kampány által kitűzött célok elérését, miközben a váltás az ügyfelek jelentős része számára hozhatna kedvezőbb lakásbiztosítási kondíciókat vagy díjakat. A felmérés eredményei is alátámasztják azt a feltételezést, miszerint a magyarok ritkán váltanak lakásbiztosítást, emiatt a szerződések jelentős része lehet elavult, drága konstrukció.

Minden harmadik szerződést több mint 5 éve kötöttek meg az ügyfelek, sőt, ha a 3-5 éves lakásbiztosításokat is ide számítjuk, akkor minden második szerződés nevezhető réginek, míg a friss, 1-2 éves szerződések aránya csupán 35 százalékot tesz ki.

A lakásbiztosítási ügyfelek csupán kétötöde nézi meg évente legalább egyszer az aktuális piaci ajánlatokat, míg további harmaduk ennél ritkábban tájékozódik. Ezzel szemben négyből egy ügyfél sosem tekinti át az elérhető lakásbiztosításokat, így nem követi, hogy a biztosítási konstrukciója mennyire tekinthető kedvezőnek az aktuális piaci viszonyok között. Azok, akik nem érdeklődnek a friss ajánlatok iránt, leginkább arra hivatkoznak, hogy elégedettek a jelenlegi biztosításukkal vagy a biztosítójukkal, nem gondolják, hogy jobb áron kapnának biztosítást, nem akarnak foglalkozni a váltással, vagy megbíznak a személyes tanácsadójukban.

A lakásbiztosítási ügyfelek ötöde egyáltalán nem tudja, hogy mikor van a biztosításának évfordulója, 8 százalékuk pedig csak az évszakkal van tisztában, de a forduló hónapjával már nem. Tízből hét ügyfél számára ezzel szemben ismert, hogy melyik hónapban van lakásbiztosításának a fordulónapja.

A lakásbiztosítási díj nem jelent jelentős kiadást az ügyfelek többsége számára, 12 százalék pedig meg sem érzi ezt a kiadási tételt a háztartás költségvetésében. Tízből csak négy ügyfél érzi érdemi tehernek a biztosítási díj fizetését, de komoly kiadásnak már csak 6 százalék mondja. A falvakban élő lakásbiztosítási ügyfelek, valamint az alacsonyabb végzettségűek nagyobb arányban érzik azt, hogy a biztosítási díj megterheli a családi költségvetést, ami feltehetően az átlagosnál rosszabb anyagi helyzetüknek köszönhető.

A lakásbiztosítás ügyfelek csupán 16%-a hallott a márciusi váltási kampányról 2023 végén. A kezdeményezés nagyobb arányban ismert a 45 évnél fiatalabbak körében, valamint azok számára, akik komolyabb kiadási tételnek látják a lakásbiztosítási díjak fizetését. Az átlagosnál tájékozottabbak továbbá azok az ügyfelek is, akik aktívan kezelik a biztosításukat, azaz évente utánanéznek a piaci ajánlatoknak, illetve gyakran váltanak lakásbiztosítást.

A válaszok alapján a digitális összehasonlító oldalak dominálják a lakásbiztosítással kapcsolatos tájékozódást és a biztosításkötést. A biztosítók ajánlatairól legtöbben online összehasonlító oldalak segítségével tájékozódnának a márciusi időszakban: a kampány iránt nyitott ügyfelek kétharmada ezt a csatornát nevezte meg információforrásként. Minden hetedik ügyfél független biztosítási tanácsadónál (is) érdeklődne, a saját biztosítója oldalát pedig 16 százalék keresné fel. Független pénzügyi tanácsadótól már csak az érdeklődő ügyfelek tizede kérne ajánlatot, de hasonló arányban jelölték a biztosítói saját tanácsadókat is a megkérdezettek.

Kedvező ajánlat esetén legtöbben online alkuszoldalakon kötnék meg új biztosításukat, míg a második legnépszerűbb csatornának a független biztosítási tanácsadókat jelölték meg az ügyfelek.

„A márciusi kampány célja, hogy növelje a tarifálók és váltók arányát a lakásbiztosítási ügyfelek körében, és így élénkítse a versenyt a szektorban. Ennek eléréséhez viszont három fontos feltételnek kell teljesülnie. Először is a szereplők aktív kommunikációs tevékenységére van szükség, mert az ügyfelek többségéhez még nem jutott el a márciusi váltási időszak híre. Ha ilyen kommunikáció nem valósul meg, vélhetően nem lesz nagy mozgás a lakásbiztosítások piacán.” – értelmezi az eredményeket Schauermann Péter, az Impetus Research üzletfejlesztési vezetője.

„A második fontos szempont szintén a kommunikációhoz kapcsolódik. A váltást leginkább az alacsonyabb díjak megszerzésének lehetősége ösztönzi, ezért az ügyfelek érdeklődésének felkeltéséhez és aktivizálásához elengedhetetlen, hogy valódi, releváns árelőnyt feltételezzenek a kampány során. Csak ez esetben fognak utánanézni az ajánlatoknak. Ez azért is fontos, mert az ügyfelek többségének a lakásbiztosítási díj jelenleg sem jelent komoly megterhelést és sokan nem hiszik, hogy kedvezőbb díjakat érhetnének el egy váltás során. Az ügyfelek átszerződésének harmadik feltétele, hogy a tarifálás során ingerküszöböt átütő ajánlatokat kapjanak az új biztosításra: olyan ajánlatot, amit már tényleges megtakarításként értékelnek, és amiért érdemes biztosítást, vagy biztosítót váltaniuk. A kutatásban adott válaszok alapján ugyanis néhány százalékos árkülönbség esetén a piacnak csak kis része akarja lecserélni jelenlegi biztosítását. Ha a három feltétel teljesül, a piac érezhető része mozdulhat meg idén márciusban, amely komoly lehetőséget tartogat a kisebb biztosítók és az alkuszok számára.” – tette hozzá a szakember.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

10 milliós számla lehet az önfeledt síelés vége: erre rengeteg magyar nem figyel Ausztriában
2024 február 01.
Kategória:
Utasbiztosítás

10 milliós számla lehet az önfeledt síelés vége: erre rengeteg magyar nem figyel Ausztriában

A síelők és snowboardosok számára a február az igazi csúcsidőszak, így sokan most tervezik felkeresni a külföldi sípályákat, hogy kedvenc téli sportjukat űzhessék. Azonban egy baleset miatt akár kórházban is véget érhet a hegyekben töltött téli vakáció, ezért fontos, hogy felkészülten vágjunk neki az utazásnak. De vajon hogyan győződhetünk meg arról, hogy teljesen biztonságban tudunk lemenni egy pályáról, illetve mi a teendő, és ki a felelős baleset esetén?

Az Allianz legfrissebb adatai szerint a balesetek jelentik a leggyakoribb kockázatot a téli sportolás céljából szervezett külföldi utazások során. A biztosító szerint a jellemző sí- vagy snowboardos balesetek közé tartozik a sérüléssel és akár csonttöréssel is járó esés.

A konkrét eseteket nézve, ha például Ausztriában kijelölt pályán síelés közben elesünk, és sürgősségi ellátásra vagy akár műtétre lesz szükségünk, az alábbi költségek merülhetnek fel kórházi ellátás esetén (külföldön euróban felmerült költségek forintra átszámított hozzávetőleges összege):

  • Helikopteres mentés: 2 289 000 Ft
  • Orvoshoz szállítás: 15 000 Ft
  • Kórházi ellátás: 6 322 000 Ft
  • Gyógyszer: 52 500 Ft
  • Beteg Magyarországra szállítása az illetékes gyógyintézetig: 338 000 Ft
  • Fel nem használt síbérlet: 100 000 Ft
  • Poggyászkár – eltört kamera, megsérült síkötés, kiszakadt síkabát: 400 000 Ft
  • Poggyászkár – bérelt síléc sérülése: 50 000 Ft

Összesen tehát egy ilyen szerencsétlen baleset akár tízmillió forintunkba is kerülhet, ha nincs megfelelő utasbiztosításunk, hiszen az Európai Egészségkártya nem helyettesíti az utasbiztosítást, így nem téríti meg a helikopteres mentés és a betegszállítás költségeit sem. Emellett a turistaközpontokban működő kórházak közül sem mindegyik fogadja el, hiszen ezek többsége magán egészségügyi intézményként működik.

Az utasbiztosítás azonban nem csak akkor jöhet jól, ha a sípályán történik velünk baj, számos esetben megkímélhet minket a kellemetlenségektől és a felesleges kiadásoktól. Jó példa erre, ha valakit lever a láz és orvosi javaslatra nem tud már a vakáció hátralevő részében tovább síelni, sem a többi, előre betervezett programon részt venni. Megfelelő utasbiztosítással ugyanis a sürgősségi ellátás költségein kívül többek között a fel nem használt síbérlet, valamint a lemondott fakultatív programok költségeire is igényt tarthatunk a biztosítónál.

A megfelelő előkészületek

  • Hozd magad formába, hogy kellően fitt legyél a pályákhoz!
  • Készíts sürgősségi információs kártyát, amely tartalmazza az általad szedett gyógyszereket, az esetleges allergiákat, érzékenységet, és a vészhelyzet esetén értesítendő személyek elérhetőségeit.
  • Állíts össze elsősegély-készletet! Ez különösen fontos allergiások vagy bizonyos gyógyszereket használók számára.
  • Téli sportoláshoz megfelelő biztosítást válassz! Az általános utazáshoz szánt utasbiztosítás helyett kifejezetten téli sportoláshoz kialakított utasbiztosítást válassz, hiszen csak ez nyújt védelmet sportolás esetén!

Erre figyelj a sípályán

  • Ügyelj rá, hogy mit üzen a tested, és tarts szüneteket – a legtöbb baleset akkor történik, amikor fáradtak vagy kimerültek vagyunk.
  • Óvatosan síelj/snowboardozz, a tudásodnak megfelelő nehézségű pályát válassz – a piros pályák már haladó sítudást igényelnek.
  • Légy tudatában annak, hogy mi vár a pályán – például milyen a pálya és a hó minősége.
  • Viselj sisakot! A sisak viselése ma már nem csak gyerekek számára kötelező sok helyen, hiszen az esetek döntő részében segít megelőzni a fejsérülést.

Ha baleset történik

Segíts a bajba került társadon, és jelöld meg a baleset helyét! A baleset helye felett 5 méterrel szúrd keresztbe a síléceket vagy a síbotokat a hóban. Ezek után mindenképp vedd fel a kapcsolatot a mentőszolgálattal, és tájékoztasd őket arról, hogy hol, mikor és mi történt, hány ember sérült meg.

Ki a felelős baleset esetén?

Ha a balesetet egy másik személy okozta, akkor az ő felelősségbiztosításának kell fedeznie a baleset kapcsán felmerülő költségeket.

Ha te okozol kárt valaki másnak, akkor ezt a te felelősségbiztosításodnak kell fedeznie, ami kiterjedhet a másik fél sürgősségi ellátására, a mentés költségére, illetve a sportfelszerelésében okozott kárra is. „Bármi is történik, a téli sportoláshoz kialakított utasbiztosítások, mint például az Allianz Téli Sportok utasbiztosítás, átfogó védelmet nyújtanak a külföldi utazások során felmerülő leggyakoribb kockázatokra, hiszen számos szolgáltatást tartalmazhatnak: többek között a választott csomagnak megfelelő limitig fedezhetik a síbaleset esetén szükséges hegyi és helikopteres mentést, valamint a sürgősségi kórházi és járóbeteg ellátást. Kiterjedhetnek a baleset miatt megsérült sportfelszerelésre és fel nem használt síbérlet költségére, valamint a másnak okozott testi sérülésre és dologi károkozásra. Emellett természetesen váratlan betegség és a sportolástól független baleset kapcsán is fedezetet nyújthatnak. Továbbá autós utazás esetén gépjármű asszisztencia, vagy légi utazás esetén járatkésés vagy járattörlés esetére automatikus szolgáltatás is választható.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak